eur:
388.49
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A palesztinok elutasították Netanjahu ajánlatát

Palesztin részről elutasították a kompromisszumnak azt a formáját, amelyet leendő államukkal kapcsolatban kedden ajánlott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai törvényhozásban elmondott beszédében.

A kormányfő azt mondta, hogy a megegyezésnek tükröznie kell az 1967 óta megváltozott demográfiai realitásokat, s hogy Nagy-Tel-Aviv és Kelet-Jeruzsálem zsidók által sűrűn lakott, valamint a stratégiai és biztonsági szempontból fontos területek Izrael részét képezik majd. Ugyanakkor a békekötés után lesznek olyan zsidó települések, amelyek kívül esnek majd a zsidó állam határain, s amelyek státusáról meg kell majd állapodni. "Jeruzsálemet sohasem lehet felosztani" - jelentette ki Netanajhu, aki ugyanakkor "nagyvonalú" területi rendezést ígért a palesztinoknak.

Nabil Saat, Mahmud Abbász palesztin elnök egyik közeli munkatársa kijelentette, hogy Izrael ragaszkodása a palesztinok által államuk részeként igényelt területekhez "hadüzenet a palesztinoknak".

Nabil Abu Rdane, Abbász szóvivője úgy fogalmazott, hogy "amit Netanjahu mai beszédében mondott, az egyértelmű elutasítása Obama elnök azon javaslatának, hogy Izrael térjen visza az 1967-es háború előtti határai közé. Igazából (a miniszterelnök) újabb akadályokat állított a béke útjába."

Elutasította Benjamin Netanjahu kijelentéseit a Gázai-övezetet ellenőrző Hamász is. "Netanjahu elvitatta tőlünk minden jogunkat - jelentette ki Számi Abu Zuhri, a szervezet szóvivője. - Az ellenállás jogán alapuló arab és palesztin stratégiát kell elfogadnunk."

Netanjahu washingtoni beszédében megerősítette, hogy Izrael nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a Hamász palesztin szervezettel. Felszólította Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy bontsa fel a Hamásszal megkötött megállapodást és kezdjen el tárgyalni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×