Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.53
bux:
0
2026. augusztus 12. szerda Klára

Lehel László: Szinte mindenütt rokonoknak tekintik a magyarokat

Több bizalommal fogadják a rászorulók a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet külföldön, mint a gazdagabb társaságokat, mert úgy érzik, a szervezet közelebb áll hozzájuk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lehel László. A segélyszervezet igazgatója beszélt arról is, hogy Líbiában milyen segítséget tudnak nyújtani.

A legnagyobb meglepetés az eltelt húsz év munkájában az volt, hogy a helyi közösségek másként viszonyulnak hozzánk, mint egy sok pénzzel rendelkező szervezethez, mert azt érzik, hogy mi közelebb állunk hozzájuk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója.

Közép-Ázsiában szinte minden országban rokonoknak tekintik a magyarokat, és ez már eleve olyan körülményt teremt, hogy gyorsabban megnyílnak a kapuk - tette hozzá Lehel László, aki szerint az is segíti a munkájukat, hogy a helyiek tudják: az ökumenikus segélyszervezet nem hatalmas összegekkel érkezik, amiből "mindent le lehet nyúlni", éppen ezért inkább elkezdenek a szervezettel együtt gondolkodni.

Így nagyon eredményesen tudnak pozíciókat szerezni ezekben az országokban, aminek következtében más nyugat-európai segélyszervezetek is támogatják abban őket, hogy az adott országban legyenek ők az előretolt bástya.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Líbiában is jelen van, miután az ottani humanitárius szervezet megkereste őket, hogy segítsenek egy új segélyszervezet felépítésében: hogyan kell az adminisztratív ügyeket intézni, logisztikát szervezni, a nyilvántartásokat kézbe venni.

Ahogy ugyanis egyre több segély áramlik be Líbiába, áttekinthetetlenné válik a helyzet Lehel László szerint.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

„Valamilyen hűtőtornyos megoldás” – A teljes szakma Paks 1 és 2 komplex hűthetőségén gondolkodik

Extrém, akár nagyon kreatív megoldásoknak a nukleáris területen nincs helyük, csak tanulmányokkal, elemzésekkel, számításokkal megalapozott megoldások lehetségesek – hangsúlyozta az InfoRádióban Pázmándi Tamás, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, laboratóriumvezetője.

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×