Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
314.93
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Önkéntes hadsereget toboroz Lengyelország

Lengyelországban megkezdődött egy önkéntes tartalékos haderő toborzása, amely a tervek szerint 2011 végére 20 ezer kiképzett taggal rendelkezik majd - közölte Varsóban csütörtökön Janusz Sejmej katonai szóvivő.

Az első 10 ezer önkéntest a hadsereg reményei szerint még idén év végéig sikerül szerződtetni.

A női és férfi tartalékosoknak évente 30 napos fizetett kiképzést biztosítanak, és feladatuk lesz egyebek között az árvizek elleni küzdelem, részvétel terroristaellenes műveletekben vagy kutató-mentő akciókban, támogatva ezzel a 100 ezer fős lengyel hivatásos hadsereget szükség esetén.

A szóvivő szerint a tartalékosokat külföldön is bevethetik. A tartalékos haderő kialakítása része annak a folyamatnak, amely a lengyel hadsereget korszerű NATO-erővé alakítja át - mondta.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok 2015 és 2018 között SM-3-as légvédelmi rakétákat fog telepíteni Lengyelországban annak a tervnek részeként, hogy megvédje NATO-szövetségeseit esetleges iráni rakétatámadásoktól.

Az Obama-kormányzat tavaly jelentette be, hogy légvédelmi rakéták telepítését ajánlotta fel Varsónak, cserében azért, hogy lemondott tíz elfogó rakéta telepítéséről lengyel földön egy átfogó európai rakétavédelmi pajzs keretében.

Az SM-3-as rakéták alkalmasak a rövid- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére.

Egy másik megállapodás értelmében az Egyesült Államok egy Patriot rakétaütegét vezényli Lengyelországba németországi állomáshelyéről 100 főnyi személyzettel, lengyel katonák kiképzésére, negyedévenként egy hónapra.

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szombaton Krakkóba látogat, ahol lengyel kollégájával, Radoslaw Sikorskival aláírja a Bush-kormány idején kötött 2008-as rakétapajzs-védelmi szerződés módosítását.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×