Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Zavargások Törökországban a kurd párt betiltása miatt

Törökország több városában is zavargások törtek ki azután, hogy a török alkotmánybíróság pénteken elrendelte a legnagyobb kurd párt feloszlatását. A tüntetők sok helyütt összecsaptak a rendőrökkel.

Közben a betiltott Demokratikus Társadalom Pártjának képviselői Ankarában bejelentették, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a parlament munkájában. Az alkotmánybíróság azzal indokolta a döntést, hogy a tömörülés támogatja a terrorizmust, a politikai erőszakot és együttműködik a Kurdisztáni Munkáspárt szakadár szervezettel.

A testület öt évre eltiltott a politikától két parlamenti képviselőt is. A döntés után a pártnak továbbra is 19 mandátuma van az 550 fős parlamentben, de a képviselők nem hajlandók részt venni a törvényhozás munkájában. Az alkotmánybíróság határozatát az Európai Unió is elítélte.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×