A nemesi családból származó Lambsdorff a háború utáni német történelem, illetve politika egyik legkiemelkedőbb személyiségének számított, aki pártok feletti tekintélyt élvezett. Gazdasági miniszter volt 1977 és 1982 között a Helmut Schmidt vezette szociáldemokrata-liberális kormányban, majd mikor az FDP 1982 végén a konzervatív CDU/CSU-val lépett koalícióra, Helmut Kohl ugyancsak a gazdasági minisztérium vezetésével bízta meg.
A szabad piacgazdaság elkötelezett híve volt, a hozzá közel állók szerint személyében a Német Császárságot megteremtő Bismarck és a II. világháború utáni híres nyugatnémet kancellár, Erhard fő vonásai testesültek meg, azaz az erhardi liberális gazdasági elkötelezettség a bismarcki poroszos keménységgel párosult. A piacgazdaság grófja elnevezést ragasztották rá, ami minden tekintetben elismerésnek számított.
Neve egybefonódott a háború utáni német történelem egyik korszakváltásával is, amikor 1982 októberében az NSZK történetének első sikeres bizalmatlansági indítványa nyomán az addigi, Helmut Schmidt vezette szociáldemokrata-liberális koalíciót Helmut Kohllal az élen a konzervatívok és a liberálisok koalíciós szövetsége váltotta fel. A krónikák szerint Otto Graf Lambsdorff szeptemberben akkori gazdasági miniszterként egyike volt a neoliberális fordulat fő kezdeményezőinek, amikor a Bundestagban egy olyan dokumentumot köröztetett, amelyben a gazdaságpolitikában drasztikus szociális megtakarításokat sürgető irányváltást követelt.
Később Lambsdorff a Liberális Internacionálé elnöke volt, majd a liberális Friedrich Neumann Alapítványt vezette.
Otto Graf Lambsdorff idős kora ellenére szinte az utolsó pillanatig részt vett az FDP munkájában, és a jelenlegi pártelnök, Guido Westerwelle egyik legközelebbi gazdaságpolitikai tanácsadójának számított. Néhány héttel halála előtt a volt gazdasági miniszter a november elején hivatalba lépett konzervatív-liberális kormányt még a leghatározottabban óvta az állam adósságainak növelésétől.
Ha a Balatonra készül nyaralni, van egy nagyon rossz hírünk