Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Az EU számára elfogadhatatlanok Irán feltételei

Irán elfogadná a nyugati országok és Moszkva által felkínált atomalkut, amelynek nyomán még évekig nem tudna atombombát létrehozni, de csak komoly változtatásokkal. Az Európai Unió azonban arra figyelmeztette Teheránt, hogy alapvető módosításokra már nem hajlandók a tárgyalópartnerek.

Miután az iráni diplomaták valami izgalmat hoztak az évek óta folyó atomtárgyalásokba azzal, hogy elviekben elfogadták a külföld által kínált alkut, a teheráni vezetők azon gondolkodnak, jóváhagyják-e a megállapodást. Az iráni média jelentése szerint erre hajlandóak, de csak komoly módosítások mellett.

Iráni jelentések szerint a válasz legkésőbb csütörtökre várható. Javier Solana, az EU külügyi főtárgyalója azonban azt mondta: lényegi változtatásokra nincs lehetőség. "Ez egy jó alku" - jelentette ki.

A tervezet szerint az iszlám köztársaság alacsonyan dúsított uránja 85 százalékát Oroszországba küldené további dúsításra. Ez másfél tonna hasadóanyagot jelent. Az urán később Franciaországba kerülne, ahol fűtőelemeket készítenének belőle egy iráni kísérleti reaktor számára.

Elemzők szerint az iráni rezsimen belül bizonytalanság alakult ki az atomalku miatt. Egyes vezetők szerint "csapdáról lehet szó": Oroszország és Franciaország úgymond nem garantálja, hogy magasan dúsított uránt ad vissza. Ezért elképzelhető, hogy Teherán csak lépcsőzetesen lenne hajlandó átadni a hasadó anyagot, és nem egyben az év végéig.

A Nyugat azonban attól tart, hogy Irán atombombát akar létrehozni nukleáris programjával, és csak az urán külföldi dúsításával látja biztosítottnak azt, hogy megakadályozza a stratégiai fegyver létrehozását.

Teherán azonban azzal akarta bizonyítani jó szándékát, hogyAz vasárnap beengedte az ENSZ ellenőreit egy eddig titkosnak mondott atomtelepre. Nyugati diplomaták viszont azt mondják: erre a nemzetközi nyomás miatt kényszerült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×