Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.6
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

A cégvezetők 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt

A nyugdíjkorhatár emelését javasolják Nagy-Britanniában a cégvezetők. Mint mondják, alapos okuk van erre, hiszen az emberek napjainkban sokkal hosszabb életet élnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A gazdasági élet szereplői 70 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt Nagy-Britanniában. Az Institute of Directors nevű szervezet radikális reformokat szorgalmaz a szigetországban, mind az állami, mind a magánnyugdíj-pénztári rendszerben.

Érvelésük szerint, míg 1950-ben azok, akik 65 évesen mentek nyugdíjba, még átlagosan 12 évig éltek nyugdíjasként, napjainkban átlagosan 19 évet, de az évszázad közepén várhatóan 20-22 évig kapják majd a járadékot.

Állításuk szerint 35-40 éves munkaviszonnyal nem biztosítható az, hogy valaki több mint 20 éven át kapjon nyugdíjat.

A szigetországban jelenleg 65 év a nyugdíjkorhatár, ezt a jelenleg érvényben lévő tervek szerint 2026-ra emelnék 66 évre, a konzervatívok azonban már 2016-tól megvalósítanák a korhatáremelést.

A gazdasági szakemberek ugyanakkor arra mutatnak rá: legalább öt évvel kellene megnövelni a korhatárt.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×