Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Lefújtak minden szökőárriadót a Csendes-óceánon

Lefújtak minden szökőárriadót és figyelmeztetést csütörtökön a Csendes-óceánon, mert a Vanuatu környékén történt három erős földrengés csak csekély tengerszint-emelkedést okozott. Egyelőre sehonnét nem jelentették, hogy emberéletben vagy anyagiakban esett volna kár.

Helyi idő szerint csütörtök reggel 9:38 (közép-európai szerint 0:18) órakor 7,8-es erősségű rengés történt a délnyugat-csendes-óceáni Vanuatu egyik szigetétől, (Espiritu) Santótól csaknem 300 kilométerrel északnyugatra, 33 kilométeres mélységben - jelentette az amerikai földrengéstani intézet (USGS). Tizenöt perccel később és 35 kilométerrel északra onnét, de ugyanolyan mélyen történt a második, 7,3-es rengés, és ezután egy órával, Santótól 280 kilométerrel északnyugatra, 15 kilométer mélyen történt a harmadik, amelynek 7,1-es volt az erőssége.

Már az első rengés hatására szökőárriadót fújt a csendes-óceáni cunamijelző központ, először egy kisebb térségre - 11 országra - vonatkozóan, majd egy nagyobb körre, amelybe már Ausztrália, Új-Zéland és Indonézia is beletartozott. Ebben a körben benne volt Szamoa, Amerikai Szamoa és Tonga is, ahol tíz nappal ezelőtt egy 8,3-es erősségű földrengés hatására szökőár pusztított, 178 ember halálát okozva. A hatóságok legalább két kisebb országban a magasabban fekvő területekre menekítették a lakosokat a veszélyeztetett tengerpartokról.

A hawaii központú cunamijelző központ szerint azonban a rengés csak minimális, mintegy 4 centiméteres tengerszint-emelkedést okozott, így az első rengéstől számított két óra múlva az egész térségre vonatkozóan lefújták a riadót.

Vanuatu fővárosában, a Santo szigettől mintegy 300 kilométerrel délkeletre fekvő Port Vilában egy rendőrségi szóvivő azt mondta az amerikai hírügynökségnek, hogy ott nem érezték a rengéseket. Franciaország nagykövetsége szerint azonban lehetett érezni, noha nagyon rövidek voltak.

Mintegy egy órával az első vanuatui földmozgás előtt 6,7-es erősségű rengés volt a Fülöp-szigeteknél, a Celebesz-tengeren, Jolo városától 300 kilométerrel délkeletre, de ebből a térségből sem érkezett jelentés kárról.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×