Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szegényednek a német gazdagok

A pénzügyi válság erősen megtépázta a német gazdagokat is, mert a Manager Magazin most közzétett felmérése szerint az egy milliárd eurót meghaladó vagyonnal rendelkező magánszemélyek vagy családok száma egy év alatt 122-ről 99-re zsugorodott.

A gazdasági válság sok mindent átrendezett, de a két leggazdagabb németet, akik ráadásul még testvérek is, nem tudta letaszítani trónjáról.

Az ALDI élelmiszer diszkont alapítói, a 89 éves Karl Albercht és két évvel fiatalabb öccse, Theodor továbbra is a lista élén áll összesen 34 milliárd eurós vagyonával. Mint jó testvéreknek, a vagyonuk is csaknem fele-fele arányban oszlik meg.

A többi milliárdos rangsorolása azonban erősen megváltozott, és a számuk is megcsappant - írja a Manager Magazin most kiadott különszáma, amely az ezredforduló óta minden évben kimutatást közöl a leggazdagabb németekről.

Ebből kiderül, hogy alig egy év leforgása alatt a 122-ről 99-re csökkent a milliárdosok száma, összvagyonuk értéke 12 százalékkal esett, de már ez is derűlátásra ösztönzi az érintetteket, ugyanis a válság tombolása idején a visszaesés még kereken 30 százalék volt.

A vesztesek között szerepel a Porsche család , amely a Volkswagen autógyár megszerzéséért folytatott harcban a családi vagyonból 11 milliárd eurót vesztett, valamint a Quelle alapítójának a leszármazottja, Madelaine Schikedanz, aki a közelmúltban arra kényszerült, hogy fiához költözzön - igaz, egy kastélyba - mert magánvagyonával vállalt kezességet egy időközben csődbe ment konszernért és így földönfutóvá vált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×