Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Daniel Cohn-Bendit szónoki díjat kapott

Cicero-díjjal tüntették ki Daniel Cohn-Bendit német-francia zöldpárti politikust, európai parlamenti képviselőt, az 1968-as francia diáklázadások egykori legendás vezéralakját.

A díjat 1994 óta minden évben Bonnban ítélik oda azoknak, akik kiemelkedő szónoki tevékenységet folytattak.

Az idén Cohn-Benditnek ítélt díj indoklásában az szerepel, hogy a legendás diákvezér éveken át mesterien műveli a politikai beszéd műfaját, melyben sikerült felvonultatnia az "ékesszólás teljes készletét".

A pénzjutalommal nem járó díj átvételekor Cohn-Bendit elmondta, hogy egy színjátszó csoport tagjaként gyerekkorától gyakorolta az ékesszólást.

"Mindig azt mondták, Daniel Cohn-Bendit soha nem csapna agyon még egy legyet sem, inkább meggyőzné, hogy haljon meg" - mondta a Cohn-Bendit érdemeinek felsorolásával megbízott Franziska Augstein újságíró.

Cohn-Bendit 1945-ben született, és az 1968-as párizsi diáklázadások vezetőjeként vált híressé. Később egyike volt a németországi Zöldek pártja megalapítóinak, ahol fej-fej mellett küzdött barátjával, Joschka Fischerrel, a későbbi külügyminiszterrel.

Német-francia állampolgár, 1994 óta az Európai Zöldek francia képviselője az Európai Parlamentben.

Cohn-Bendit előtt a Cicero-díjat többek között Marcel Reich-Ranicki irodalomkritikus, Peter Sloterdijk filozófus, Wendelin Wiedeking, a Porsche autógyár volt vezetője és Jean-Claude Juncker, Luxemburg miniszterelnöke kapta meg.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×