Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Franciaország már az autóipar fejlesztésén gondolkodik

A francia állam beszáll a Renault új üzemének finanszírozásába, ahol a cég elektromos autóinak meghajtásához szükséges akkumulátorokat fogják gyártani. Ezt Christian Estrosi ipari miniszter jelentette be kedden, hozzátéve, hogy a részvétel mértéke egyelőre nem ismert, de azt már tudni lehet, hogy az 1,5 milliárd eurós beruházáshoz az állami részt a gazdasági válság kirobbanásakor létrehozott Stratégiai Befektetési Alap szolgáltatja majd.

A leendő üzemet a Renault egyik Párizshoz közeli központjában, Flins-ben fogják felhúzni, és a projektben az autógyártó mellett a Francia Atomenergia Ügynökség, a japán elemgyártó óriás, a NEC, valamint a Renault és a japán Nissan autógyártó közös cége is részt vesz. A tervek szerint az új gyárban két év múlva már évi 50 ezer korszerű lítium akkumulátor készül, 2015-re pedig a termelés eléri az évi 250 ezer egységet.

Az akkumulátorgyár mellett a kormány egy olyan kutatóközpont létrehozásában is szerepet vállal, amely az új generációs, olcsóbb és könnyebb akkumulátorok kifejlesztésén dolgozik majd. Az ipari miniszter szavai szerint ez az intézet a kelet-franciaországi Grenoble városában fog működni.

Christian Estrosi kedden azt is bejelentette, hogy a kormány még az ősz folyamán mintegy 50 ezer, kisméretű elektromos haszonjárművet rendel a két nagy francia autógyártótól, a Renault-tól és a Peugeot-Citroën-től, melyekkel elsősorban a nagy állami tulajdonú cégeket, mások mellett a postát és a villamos műveket fogják ellátni. A miniszter hangsúlyozta: a kormány ezzel is igyekszik hozzájárulni az elektromos gépkocsik piacának beindításához, és úgy tervezik, hogy az állam által megvásárolt autók száma 2014-re eléri a 100 ezer példányt.

A leendő gépkocsi-modellekről egyébként máris megkezdődtek a tárgyalások a gyártók és a francia posta vezérigazgatója között, és ez utóbbi kedden azt nyilatkozta, hogy a La Poste 2013-ra mintegy tízezer elektromos autóval egészíti ki jelenlegi gépkocsiflottáját.

A kormány mindezek mellett a magánszektor vásárlásait is ösztönözni akarja, az ezzel kapcsolatos intézkedéseket a környezetvédelmi miniszter várhatóan még a héten bejelenti. A Les Echos gazdasági napilap úgy értesült, hogy a jövőben ötezer eurós, mai árfolyamon közel 1,4 millió forintos állami "prémium" járna egy új elektromos autó megvásárlásához.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×