Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Obama megbocsát

Barack Obama elfogadta annak az amerikai kongresszusi képviselőnek a bocsánatkérését, aki hazugsággal vádolta meg az elnököt, miközben az a törvényhozásban egészségügyi reformtervét ismertette. Közben a demokraták azt ígérik, még ebben az évben megszavazza a ház a nagy érzelmeket felkorbácsoló programot.

"Ön hazudik!"

- kiáltotta el magát Barack Obama kongresszusi beszéde alatt Joe Wilson dél-karolinai republikánus képviselő. Az érzelemkitörést nem csak társai, de egész Amerika hallotta, mert a beszédet a tévék főműsoridejéhez rögzítették.

Az elnök csütörtökön elmondta, hogy Wilson "gyorsan és félrebeszélés nélkül" bocsánatot kért. "Mindnyájan hibázunk néha" - közölte az újságírókkal Obama. A képviselő nyilatkozatot adott ki és azt mondta: nem ért egyet az elnökkel, de helytelen és sajnálatos nyelvezetet használt, az udvariasság hiányáért őszintén elnézést kér.

Wilsonból azután tört elő a harag, hogy Obama azt mondta: az új egészségügyi törvény nem nyújtana biztosítást az illegális bevándorlóknak. A gond az, hogy a törvényjavaslat vonatkozó passzusát úgy fogalmazták meg, hogy azt leginkább csak jogászok értik, ha értik. A republikánusok szerint ráadásul a javaslat nem tér ki arra, hogyan tartatná be az állam a rendelkezést.

Annak ellenére, hogy a képviselővel sokan egyetértenek, az általa "spontánnak" nevezett beszólás nyomán kapott a fejére. Először vezető republikánusok bírták rá, hogy hívja fel a Fehér Házat, ahol Rahm Emmanuel kabinetfőnökig jutott. Vele egyetértettek abban, hogy civilizált módon kell tárgyalni.

Emellett azonban a weboldala elérhetetlenné vált, és a Twitter közösségi oldalon demokraták és republikánusok egyaránt kikeltek ellene.

Voltak, akik a pénzükkel szavaztak. Dél-Karolinában Wilson stábja a jövő évi időközi választásokra készül. Egy nappal a balszerencsés beszólás után demokrata kihívója, Jessica Santillo képviselő kampánya 200 ezer dollárnyi adományt kapott, ötezer különböző támogatótól.

Közben Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata elnöke azt mondta: még az idén elfogadják a reformot. Szavaiból azonban ki lehetett hallani: az már nem biztos, hogy megvalósul az állami egészségbiztosító terve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×