Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

India klímapozíciói erősítését reméli

Legalább négyszeresére ugrik India üvegházi gázemissziója a következő 20 évben, ha hasonló ütemben folytatódik a gazdasági növekedés - közölték illetékesek. Az ázsiai ország azonban azt mondja, hogy egy főre eső CO2 kibocsátása még így is jóval a nyugati államoké alatt marad.

Miközben a londoni Tate Modern galériában több százan tettek a héten fogadalmat, hogy a globális felmelegedést fékező módon élnek majd, a nyugati kormányok pedig egyre nagyobb nyomás alá helyezik a rohamléptekkel fejlődő Indiát és Kínát, hogy vegyék ki részüket a klímaváltozás elleni harcból és vállalják, hogy határt szabnak saját emissziójuknak.

India például 20 éven belül megnégyszerezi kibocsátását, ahogy ez kiderült a környezetvédelmi minisztérium adataiból. A feltörekvő gazdaságok azonban azzal vágnak vissza: a problémát a fejlett nyugati államok okozták, és most arra akarják kényszeríteni a fejlődő országokat, hogy ne próbáljanak kiemelni a szegénységből több százmillió embert. A dilemma az, hogy ez a több százmillió ember a jólét növekedésével lelkes fogyasztóvá és így az üvegházi gázok kibocsátásának elősegítőjévé válna.

A most publikált indiai adatok még mindig nem bizonyítják azt, hogy nem a nyugat lenne a főfelelős - derült ki Dzsairam Rames indiai környezetvédelmi miniszter szavaiból. "Még nagyon agresszív GDP-növekedés mellett is messze elmarad India egy főre jutó emissziója a fejlett országok átlagától" - mondta.

Az indiai kormány öt év után adott ki részletes emissziós adatokat. Ezek szerint 2031-ig évi 4-7 milliárd tonnával nő majd a szén-dioxid-kibocsátás, ami idáig összesen évi másfél milliárd volt. Az adatokat kísérő tanulmányok szerint azonban India energiatakarékosabb lesz, mint Japán vagy Németország.

India azt reméli, hogy mindezzel megerősíti pozícióját a decemberben esedékes koppenhágai globális klímacsúcs előtt, ahol kemény vita várható arról, hogy melyik ország mit vállaljon az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×