eur:
388.79
usd:
361.98
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Gigi Becali EP-képviselő továbbra sem utazhat Brüsszelbe

Továbbra sem hagyhatja el Romániát az ellene folyó bűntető eljárás miatt Gigi Becali üzletember, akit a Nagy-Románia Párt (PRM) színeiben európai parlamenti képviselővé választottak.

A bukaresti törvényszék jogerős ítéletet hozott ebben az ügyben, ezért Becali nem utazhat sem Brüsszelbe, sem Strasbourgba, és nem kezdheti meg európai honatyai működését.

A juhászból lett milliomos, a Steaua labdarúgóklub tulajdonosa ellen azt követően indult bűnvádi eljárás, hogy az év elején verőlegények segítségével szerezte vissza ellopott autóját. Az üzletembert önbíráskodás vádjával két hétre előzetes letartóztatásba is helyezték, majd szabadulását követően megtiltották, hogy elhagyja az országot. Becali ügyvédei az EP-mandátumra hivatkozva kérték a tilalom feloldását, amelyet most a bukaresti bírák másodízben is megtagadtak.

Becali kifogásolta, hogy a kérés ahhoz a bíróhoz került, aki annak idején a letartóztatásáról is döntött. Makacsul vallja, hogy miután leteszi az EP-képviselők számára kötelező esküt, mentelmi joggal fog rendelkezni. Hozzátette: szabadságát Istentől kapta, és ezt semmilyen bíró nem veheti el tőle.

Becali sokat szerepel a médiában, hangneme, nyelvezete nem éppen "szalonokba illő". Meg is lepődött a közvélemény, amikor
néhány évvel ezelőtt úgy döntött: a politika színpadára lép, megalakítva az Új Generáció (PNG) elnevezésű pártját. Egyes elemzők "szélsőjobboldali keresztényszociális" jelzővel illették ezt az alakulatot, amely nacionalizmusával "kiegészítette" a Vadim Tudor által vezetett PRM hagyományos jobboldali nacionalizmusát.

Tudor és Becali három évvel ezelőtt a népszerűségi lista előkelő helyén szerepelt, a legutóbbi, tavaly decemberben tartott választásokon azonban egyiknek a pártja sem érte el a romániai parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.

A mostani európai parlamenti választásokra azonban összefogtak, Tudor felajánlotta a PRM listájának második helyét a kétes hírű üzletember számára. Tette ezt éppen akkor, amikor Becali körül kirobbant a büntetőjogi botrány, és előzetes letartóztatásba helyezték őt, miközben valóságos szimpátiatüntetések zajlottak mellette a fővárosban. Együttes szereplésük meghozta gyümölcsét: a PRM listájára 419 094 választó adta voksát, ami 8,65 százalékos eredményt jelent.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×