eur:
388.58
usd:
361.42
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

A tejpiac stabilizálását tanulmányozza az EU

A tejpiac stabilizálásának tanulmányozására kérik az Európai Unió vezetői az Európai Bizottságot, és várhatóan állást foglalnak a pénzügyi nehézségekkel küzdő Lettország gyorsabb segítéséről is.

A tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozójától kiadandó zárónyilatkozat tervezete szerint a brüsszeli végrehajtó testületnek két hónapon belül mélyreható vizsgálatot kell készítenie a tejpiac helyzetéről, és lehetőség szerint javaslatokat kell tennie az ágazat stabilizálására is.

A termelői árak csökkenése miatt az uniós gazdák hónapok óta elégedetlenkednek, a mostani csúcstalálkozóhoz időzítve is tüntetéseket tartottak.

A brüsszeli bizottság eddig azon az állásponton volt, hogy a piac folyamatos figyelésén túl nagyobb beavatkozásra nincs szükség. A termelőknek kedvező kisebb intézkedésekről - köztük az év végi kifizetések előbbre hozásáról - a bizottság már döntött, de a korábban elhatározott reformok módosítását, így a termelési kvóták emelését eddig elutasította.

A zárónyilatkozat foglalkozik Lettország helyzetével is. A tervezetben a vezetők a Rigának jóváhagyott keret következő, 1,2 milliárd eurós részletének gyors átutalása mellett foglalnak állást. A kormányfők egyúttal üdvözlik a Lettországban elfogadott új intézkedéseket az államháztartás konszolidálására.

Lettországot a nemzetközi pénzügyi válság különösen súlyosan érintette. Az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaly 7,5 milliárd eurós készenléti hitelt hagyott jóvá számára, de ezt - Magyarországhoz hasonlóan - csak részletekben hívhatja le a gazdasági helyzettől és a kormányintézkedésektől függően.

A nyilatkozattervezet megerősíti, hogy az uniós vezetők támogatják az európai pénzügyi piac tervezett reformját. A várható lépések között szerepel új uniós szervek létrehozása is legkésőbb a jövő évben.

Az új testületek feladata lesz egyebek között a pénzügyi rendszert veszélyeztető kockázatok kiszűrése, a pénzügyi piacokat fenyegető veszélyek időben történő jelzése.

Megerősítenék a már létező banki, biztosítási, valamint értékpapír-piaci uniós felügyelő testület hatáskörét is, és a nemzeti hatóságokkal közös hálózatba vonnák ezeket.

A tervezet - nyilvánvalóan brit ráhatásra - azt is leszögezi, hogy az új struktúra kialakítása "nem lehet hatással az egyes nemzeti költségvetésekre".

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×