Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
323.69
bux:
147811.39
2026. november 5. csütörtök Imre

'68 szelleme kísért: blokád alá vették az egyetemet a koppenhágai diákok

Tiltakoznak a dán diákok azon tervek ellen, melyek szerint hat helyett csak négy éven át kapnának állami ösztöndíjat, mivel azután "úgyis jól fizetett akadémikusokká válnak". Szerintük ez ugyanis esetleges, és különben is, válság van.

Blokád alá vette 250 hallgató a Koppenhágai Egyetemet múlt héten, így tiltakozván azon tervek ellen, amelyek szerint ezentúl hat helyett csak négy évig kapnak állami ösztöndíjat. Először az egyetem Szociológiai Intézetét vették blokád alá, majd áttértek a Roskilde Egyetemre, végül visszatértek a Koppenhághai Egyetemre.

"Borzalmas jövő elé néznek a diákok, ha a terv valóra válik" - vélekedett a diákok szóvivője, Anne Dalum.

Az Adóügyi Bizottság azért csökkentette négy évre az ösztöndíjra való jogosultságot, mert úgy látja, a diákok tanulmányaik után úgyis magasan fizetett akadémikusokká válnak, így képesek visszafizetni a kölcsönt.

"Minderre persze semmi garancia sincs. Egyre magasabb a munkanélküliség, és elszaporodtak a rövid távú munkaviszonyok" - érvel Dalum, aki reméli, hogy a kormány nem fogadja el az Adóügyi Bizottság javaslatát.

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, csak zárt ülésen hajlandó beszélni a volt jegybankelnök

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Matolcsyt ma biztos nem hallgatja meg a bizottság, a védője viszont a hírek szerint beszámol az álláspontjáról, második napirendi pontként pedig Varga Mihály személyesen beszél a képviselők előtt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×