INFORÁDIÓ 
2019. december 8. vasárnap
Mária

Búcsúzik a nyitott piros londoni busz

Infostart / InfoRádió

Utolsó útjára indul Londonban a város egyik jelképének számító hátul nyitott, piros emeletes busz. A jármű klasszikussá vált típusa négy évtizedig szolgálta a brit fővárosban közlekedőket. A Routemaster névre keresztelt busz utolsó útját várhatóan ezrek kísérik majd figyelemmel.

Jövőre lenne ötven éve, hogy először szállított utasokat a Routemaster a brit fővárosban. A busz fénykorában mintegy háromezer darab működött Londonban.

A legendás jármű mai utolsó útjára várhatóan több ezren lesznek kíváncsiak. A tömegközlekedési vállalat arra számít, hogy nagy sorok alakulnak ki, hiszen sokan szeretnének még egyszer utoljára felszállni a London egyik jelképének számító emeletes buszra.

Az érdeklődés már előzetesen is akkora volt, hogy sorsolást rendeztek, így negyven szerencsés együtt utazhat hírességekkel a 159-es buszon. A járat a brit főváros bevásárló utcájának, az Oxford Streetnek a végéről indul és érintve több londoni nevezetességet (így a Big Bent, vagy Nelson admirális szobrát) egy brixtoni garázsba érkezik meg egy órával később.

A legendás busz kivonására egyébként elsősorban biztonsági megfontolások miatt került sor. Ken Livingston főpolgármester korábban azt mondta, hogy csak egy „idióta” szüntetné meg a Routemastert. A busznak ugyanakkor a biztonságon túl komoly hátránya, hogy a mozgássérültek nem tudják hazsnálni.

A londoni nyitott piros buszok rajongóinak azért jó hír lehet, hogy 20 darab továbbra is működik majd belőlük a brit fővárosban – turistákat szállítva.

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018