Brutális hiányok

2025 júniusában az Európai Bizottság szokatlanul éles hangon emelte új szintre a Romániával szembeni túlzottdeficit-eljárást. Ez már nemcsak egy technikai kérdés volt, hanem a fiskális szabálykövetés hitelességének szakítópróbája.

Románia 2024-ben a GDP 9,3 százalékának megfelelő költségvetési hiánnyal zárta az évet. Ez több mint háromszorosa az Európai Unió által meghatározott 3 százalékos felső korlátnak, amely a közös pénzügyi stabilitás egyik alappillére. A brüsszeli előrejelzések ráadásul 2025-re 8,6 százalékos, 2026-ra pedig 8,4 százalékos hiánnyal számoltak, melyek ugyancsak messze álltak az uniós elvárásoktól. A bizottság számításai szerint Románia kiadásai ráadásul túl gyorsan növekednek, veszélybe sodorva a 2030-ig kitűzött hiánycsökkentési célt.

A helyzet komolyságát az is mutatta, hogy az EU pénzügyminiszterei június 20-án napirendre tűzték annak megvitatását, hogy Románia egyáltalán hatékony lépéseket tett-e a hiány mérséklésére. Ha Bukarest továbbra sem reagál érdemben, az Európai Unió a következő évben akár felfüggesztheti az új pénzügyi kötelezettségvállalásokat az ország felé.

A bizottság emellett azt is hangsúlyozta, hogy a 8,5 százalékos GDP-arányos folyó fizetésimérleg-hiány túlzott gazdasági egyensúlyhiányra utal, amely további gazdasági megfigyelési eljárás megindítását is indokolhatja. A fiskális fegyelem megsértésének következményei tehát nem pusztán pénzügyi természetűek voltak. A brüsszeli döntéshozók szerint ez a helyzet alapjaiban veszélyezteti az EU-tagállamok közötti bizalmat.

Amikor egy tagállam sorozatosan figyelmen kívül hagyja a fiskális szabályokat, az nemcsak a piacok, hanem az uniós partnerek bizalmát is kikezdi. A román költségvetési válság így több, mint egy ország belügye. A 2025-ös helyzet egyben rávilágított arra is, mennyire fontos, hogy a tagállamok időben reagáljanak a gazdasági egyensúlytalanságokra, mielőtt azok olyan mértéket öltenek, amely az egész közösséget destabilizálhatja.

Illúziók és kiigazítások

A román költségvetési válság második fejezetét a nyár folyamán az a felismerés jellemezte, hogy a januárban elfogadott büdzsé megalapozó feltételezései messze álltak a realitásoktól. Alexandru Nazare pénzügyminiszter augusztusban figyelmeztette a közvéleményt, hogy a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak kifizetése is a költségvetési módosítás sikerétől függ. Ez az üzenet különösen érzékenyen érintette a román társadalmat, amely az előző évtizedekben többször tapasztalt kemény fiskális megszorításokat.

Az eredeti tervek 7 százalékos GDP-arányos hiánycélt fogalmaztak meg 2025-re, ám a kormány már nyáron is 8 százalék feletti értékkel számolt. A gazdasági növekedés ütemére vonatkozó optimista prognózisok (az év elején még 2,4 százalékot vártak) helyett a független elemzők legfeljebb 1 százalékos bővülést láttak valószínűnek. Ez a lassulás rávilágított arra, hogy a kormány pénzügyi mozgástere szűkebb, mint amire a költségvetési törvény épült. A helyzetet tovább bonyolította az infláció, amelyet az áfaemelés is tovább emelt. Bár az elvonás növelése javította az állam bevételeit, egyben tovább szűkítette a háztartások fogyasztási lehetőségeit, és így fékezte a reálgazdasági növekedést.

Nazare önkritikusan elismerte, hogy a költségvetés alapját képező feltételezések nem voltak reálisak. Ez a kijelentés jól példázta, hogy a politikai kompromisszumokból született büdzsé gyakran szembesül a makrogazdasági realitás rideg logikájával.

A pénzügyminiszter arra is felszólította a helyi önkormányzatokat, hogy mérsékeljék a nyári rendezvényekre szánt kiadásaikat, mivel azokra nem áll rendelkezésre megfelelő fedezet. Ez a gesztus szimbolikusan is megmutatta, hogy a fiskális fegyelem nem csupán a központi kormányzat, hanem a helyi közösségek szintjén is elengedhetetlen.

Az ügy kényes politikai dimenzióját az adta, hogy ugyanaz a kormánykoalíció állította össze az év eleji, irreális büdzsét, amelynek most a kiigazítását kellett végrehajtania. Külön nyomást gyakorolt a kabinetre az is, hogy az EU által finanszírozott helyreállítási alap, a RRF beruházásainak lehívásához is biztosítani kellett a hazai önrészt.

A nyári fejlemények azt a tanulságot hordozták, hogy a fiskális politika nem választható el a politikai ciklusoktól, ám a költségvetési tervezésben az illúziók mindig rövid életűek. A piacok és az uniós partnerek gyorsan reagálnak a számok és a valóság közötti eltérésekre, így a hibás tervezés ára gyakran a lakosságot terheli.

A hibás büdzsé öröksége

A válság igazi mélysége szeptemberben tárult fel, amikor a kormány elismerte, hogy a 2025 elején elfogadott költségvetés legalább 45 milliárd lejnyi kiadást hagyott figyelmen kívül. Ezek között szerepeltek az elhalasztott áfa-visszatérítések, a már jóváhagyott infrastrukturális beruházások, valamint az EU-s források lehívásához szükséges társfinanszírozások.

Mindez azt jelentette, hogy a tényleges pénzügyi kötelezettségek és a papíron szereplő kiadások között szakadék tátongott. A Marcel Ciolacu kormány által összeállított költségvetés 2,5 százalékos gazdasági növekedést és 7 százalékos hiánycélt irányzott elő, de az optimizmus hamar szertefoszlott. A független közgazdászok már figyelmeztettek, majd később a pénzügyminiszter is beismerte, hogy a deficit inkább 8 százalék fölötti, egyes pesszimista forgatókönyvek szerint akár 11 százalékig is elmehet. Ez nemcsak a fiskális célok kudarcát, hanem a költségvetési tervezés módszertani és intézményi problémáit is jelezte.

Alexandru Nazare hangsúlyozta, hogy a kiigazítás nem politikai, hanem gazdasági szükségszerűség, mivel a túlzott hiány komolyan veszélyezteti az EU-s támogatások, különösen az RRF és a kohéziós alapok lehívását. Az Európai Bizottság már jelezte, hogy a fiskális szabályok tartós megszegése kockáztathatja az uniós kifizetéseket, így a román kormánynak nemcsak a piacok, hanem a brüsszeli partnerek felé is bizonyítania kellett pénzügyi fegyelmét.

A szeptemberi krízis rávilágított a román költségvetési tervezés strukturális hiányosságaira. A politikai ciklushoz igazodó optimizmus, az átláthatatlan kiadási gyakorlat és a gyenge intézményi kapacitások hosszú távon aláássák a fiskális stabilitást.

Legalább mostanra délkeleti szomszédunkban is világossá vált, hogy nem lehet politikai kommunikációra építeni a költségvetést. Ez a válság egyik legfontosabb tanulsága. A költségvetési politika hitelessége végső soron a tervezés és a végrehajtás fegyelméből fakad, nem pedig a politikai narratívából. A hibásan felépített büdzsé következményeit nem lehetett egyik napról a másikra felszámolni. A kormány számára az új kihívás már nem csupán a hiánycélok elérése, hanem a költségvetési folyamatok intézményi reformja volt. Ez utóbbi nélkül a román gazdaság sérülékeny maradt volna a jövőbeli sokkokkal szemben.

Reformkényszer és politikai kockázatok

A válság negyedik szakaszát az jellemezte, hogy a pénzügyi stabilitás biztosítása már nem pusztán a hiány csökkentésétől, hanem a mélyebb szerkezeti reformok végrehajtásától függött.

A kormány új adósságkezelési stratégiát dolgozott ki. Az év végi kötvénykibocsátásokkal, köztük egy japán jenben denominált szamurájkötvénnyel kívánta diverzifikálni a finanszírozási forrásokat, és részben kiváltani a 2026-ban lejáró, 4,25 milliárd eurós kötvényeket. A cél a hosszabb lejáratú, stabilabb finanszírozás megteremtése volt, de a hitelminősítők leminősítéssel fenyegető figyelmeztetései rávilágítottak a befektetői bizalom törékenységére.

Tovább növelte a bizonytalanságot, hogy az alkotmánybíróság elhalasztotta a hiánycsökkentő intézkedések elleni jogi kihívások ügyében hozandó döntést. A legvitatottabb reform a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárának emelése volt, amely különösen érzékeny társadalmi kérdésnek bizonyult. A jelenlegi rendszer lehetővé tette, hogy az érintettek akár már 48-49 évesen, havi 5000 eurós ellátással nyugdíjba vonuljanak. A kormány tízéves átmeneti időszak alatt kívánta fokozatosan 65 évre emelni a nyugdíjkorhatárt, és a nyugdíjakat a végső fizetés 70 százalékában maximálni.

Ilie Bolojan miniszterelnök figyelmeztetett, ha az alkotmánybíróság elutasítja a kormány intézkedéseit, az alááshatja a kabinet legitimitását a társadalmi igazságtalanságok kezelésében. Ez a kijelentés rávilágított arra, hogy a gazdasági reformok nem csupán technikai döntések, hanem mélyen politikai természetűek, amelyek a kormány és az intézmények közötti bizalomra épülnek.

A megszorító intézkedések rövid távon ugyan hozzájárultak Románia befektetési besorolásának megőrzéséhez, de súlyos társadalmi árat követeltek. Az infláció gyorsulása és a bérfeszültségek növelték a lakossági elégedetlenséget, ami kedvezett az ellenzéki szélsőjobboldal erősödésének a közvélemény-kutatásokban.

A román költségvetési válság története arra figyelmeztet, hogy a fiskális konszolidáció csak akkor lehet tartós és sikeres, ha társadalmi elfogadottságon és intézményi bizalmon alapul. A reformok sikere ugyanis nem a rendeletektől, hanem az állampolgárok bizalmától függ. Ez a felismerés teszi igazán tanulságossá a román válságot. Megmutatja, hogy a gazdasági fegyelem nem egyszerűen számok manipulálásáról szól, hanem a politikai vezetés és a társadalom közötti hallgatólagos szerződés elfogadottságán múlik.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense