Infostart.hu
eur:
379.65
usd:
322.02
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Unsplash

Forr a budapesti ingatlanpiac

Kiugróan magas szintre emelkedett az új társasházi lakások iránti kereslet Budapesten, miközben az árak is tovább nőttek; az érdeklődés főként a kisebb alapterületű lakások iránt nőtt meg – közölte az MBH Jelzálogbank szerdán legfrissebb, az újlakás-piacot vizsgáló elemzése alapján.

A tájékoztatás szerint a 2023-as mélyponthoz képest már 2024 élénkülést hozott az új lakások piacán Budapesten. Míg 2023-ban az értékesített lakások száma alig lépte át a háromezret, addig tavaly csak az utolsó három hónapban több mint 2500 új lakás talált vevőre a fővárosban. A jelentős érdeklődés 2025 elején is folytatódott, az első negyedévben új rekord született, csaknem 2800 lakást értékesítettek, és a következő negyedévben is 2500 körül maradt a megvásárolt társasházi lakások száma. Budapesten 2016 óta nem volt egymást követő három olyan negyedév, amikor 2000-nél több új társasházi lakást adtak el.

A közlemény idézi Nagy Gyulát, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatóját, aki kifejtette: a jelentős értékesítés részben a lejáró állampapírok okozta keresleti hullámnak, részben az újonnan, nagy számban piacra kerülő projekteknek, illetve a befektetői érdeklődés élénkülésének köszönhető.

Az új lakások piacán a fejlesztők is nagyobb volumenben indították el beruházásaikat az elmúlt negyedévekben. Már 2024 őszén több mint 3000 társasházi lakás jelent meg újonnan a kínálatban Budapesten, majd

2025 tavaszán minden eddigi rekordot megdöntött a piacra kerülő új lakások száma.

Június elején 7500 szabad társasházi lakás közül lehetett választani, ami 14 százalékos növekedés 2024 azonos időszakához képest. A fővárosi kínálat jelentős részét a későbbi átadású projektek adják, a még elérhető lakások közül több mint 3000 átadása 2027-2028-ra tehető - ismertette az MBH Jelzálogbank.

A kínálatban szereplő lakások mérete jelentősen eltér kerületenként. Júniusban a legkisebb átlagos alapterületű lakásokat a 8. és a 19. kerületben kínálták, 50 négyzetméter alatti alapterülettel. Szintén a kisebb lakások domináltak a 9., a 21., a 10., a 13. és a 7. kerületben, ahol 57 négyzetméter alatt alakult az átlagos lakásméret. Az ellenpólust a budai vagy pesti családi házas kerületek jelentik: a 2., a 16. és a 12. kerületben meghaladta a 100 négyzetmétert az eladásra kínált lakások átlagos alapterülete. Általános tendencia, hogy a már értékesített lakások átlagos mérete kisebb a kínálatban maradt ingatlanokénál, ami a közlemény szerint arra utalhat, hogy a kisebb lakások iránt nagyobb a kereslet.

Tovább gyorsult idén az új társasházi lakások drágulása Budapesten: a második negyedévre az átlagos négyzetméterárak 2024 azonos időszakához képest csaknem 16 százalékkal, 2024 utolsó negyedévéhez viszonyítva pedig 7,7 százalékkal emelkedtek. A legdrágább kerületek az 1., a 2. és a 12. voltak, ahol az árak elérték vagy meghaladták a négyzetméterenkénti 3 millió forintot. A belső pesti kerületekben 2-3 millió forint között alakultak az árak. Tizenegy külső kerületben mértek 1,5 millió alatti átlagárat, de az 1 millió forintot mindenhol meghaladták az árak.

Az idén szeptemberben induló Otthon Start program, amely kedvezményes, 3 százalékos fix kamatozású lakáshitelt kínál az első lakásukat vásárlóknak, az MBH Jelzálogbank szerint várhatóan a hitelpiac átrendeződését is előidézi. A hitel feltételei szerint a lakás teljes ára nem haladhatja meg a 100 millió, az átlagos négyzetméterár pedig az 1,5 millió forintot. Azok, akik ezt a hitelt veszik igénybe, az alacsonyabb árkategóriájú lakásokat fogják keresni, hogy megfeleljenek a négyzetméterárra vonatkozó előírásnak. Így

a program a kedvezőbb árú lakások iránti keresletet erősítheti, és várhatóan nem fogja tovább növelni a budapesti újlakás-árakat

– jelezte az MBH Jelzálogbank.

A fővárosban a külsőbb kerületekben nagyobb eséllyel találhatók az Otthon Start program feltételeinek megfelelő lakások a kedvezőbb négyzetméterárak miatt, ugyanakkor érdemes alaposan körülnézni a piacon, mert szinte minden kerületben hirdetnek olyan lakást, ami megfelelhet a feltételeknek. Budapesten kívül pedig jóval szélesebb kínálati körrel találkozhatnak az otthonteremtés előtt állók - írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×