Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Electric Vehicle is changing in street.
Nyitókép: nrqemi/Getty Images

Ritmust váltottak a cégek az e-autók vásárlásában

Az előző havi 173 kérelem után novemberben eddig 270 érkezett be, az Energiaügyi Minisztérium (EM) elektromibilitást támogató programjára. Az októberi kevesebb mint kétszázzal szemben már 285 elektromos gépjárműre pályáztak - közölte pénteken az Energiaügyi Minisztérium.

Novemberben a megelőző négy héthez képest másfélszeresére nőtt az igényelt összeg, a beérkezett támogatási kérelmek és a megvásárolni tervezett járművek száma is. A részvételi feltételek október végi módosításának hatása tehát rögtön megmutatkozott a megélénkülő pályázói érdeklődésben. A könnyítés nyomán újabban a 2022-ben megalapított vállalkozások is igényelhetnek támogatást, bevételi megkötés nélkül, és akkor is, ha korábbi jelentkezésüket valamiért visszavonták.

A bejegyzésben azt is közölték, hogy az igényelt támogatások összege ebben a hónapban meghaladta az 1,1 milliárd forintot.

A minisztérium felidézi: a vállalkozások február eleje óta igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást elektromos személygépkocsi, teherautó vagy kisbusz beszerzéséhez. A 30 milliárd forintos program egy gépkocsi megvásárlásának költségeiből az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forintot is fedezhet. A program hozzájárult ahhoz, hogy a leginkább klímabarát közúti járművekből minden negyedik 2024-ben állt munkába Magyarországon.

Az EM ismetette: a mostanáig benyújtott igénylések a teljes keretösszeg közel kétharmadát fedik le. Az eddigi támogatási döntések alapján több mint 3400 gazdasági társaság számíthat együttesen mintegy 16 milliárd forintra. Csaknem ezer nyertesnek utaltak is összesen majdnem 3,9 milliárd forintot.

A pályázat 2025 tavaszáig ösztönzi a vállalati járműflották környezetbarát korszerűsítését.

A minisztérium emlékeztet: a kormány két programban összesen közel 60 milliárd forinttal népszerűsíti az elektromobilitást. Novemberben indult el egy 28 milliárd forintos keretösszegű kiírás a vidéki töltőhálózat fehér foltjainak felszámolásának érdekében. A pályázat jóvoltából a következő években több mint 100 helyszínen létesülhet új töltőállomás. Az országos lefedettséghez közelítve az eddig ellátatlan területeken is kényelmesebbé, vonzóbbá válik a tiszta és csendes zöldautók használata - közölte az EM.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×