Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Soós Bertalan

Ötvenezer fa ültetését segíti az OTP Bank

A pénzintézet 2022 végére érné el a nettó karbonsemlegességet.

Az OTP Bank a tervek szerint 2022 végére éri el a nettó karbonsemlegességet, évi 40-50 millió forintnyi kredit vásárlásával. Ezen kívül a bank 100 ezer euróval (mintegy 35 millió forint) támogatja a Mastercard Priceless Planet Koalíció nevű zöld kezdeményezését, amelynek célja világszinten 100 millió fa elültetése - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A pénzintézet felajánlása 50 ezer fa elültetését fedezi - tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a bank a fenntarthatóságra nagy hangsúlyt kíván fektetni a jövőben, éppen ezért külön szervezeti egységet hozott létre, amely csoportszinten koordinálja zöld programját. Céljuk a zöld finanszírozás támogatása mellett az ügyfelek figyelmét is felhívni a környezettudatosságra - mondta Csányi Péter.

Az MTI kérdésére azt is hozzáfűzte, hogy egyelőre kreditek vásárlásával valósítják meg a célt, hosszabb távon azonban

a belső működés átalakítását is tervezik a teljes karbonsemlegesség elérése érdekében, azonban az egy "hosszabb út".

A vezérigazgató-helyettes arra is kitért, hogy több tízezer olyan hitelkártyát bocsátottak már ki elsősorban a fiatalabb korosztályt megcélozva, amelyek 85 százalékban újrahasznosított alapanyagból készülnek. Ezen kívül a digitális aláírás lehetővé tételével, a papírmentes folyamatok támogatásával és a pénzügyi tudatosság növelésén keresztül is tesznek a fenntarthatóságért.

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy két tudományos céggel működnek együtt a faültetésben annak érdekében, hogy a cégek felajánlásai a lehető legjobban hasznosuljanak.

Megjegyezte: minden iparágnak és minden vállalatnak van dolga a fenntarthatóság elérése érdekében, ez egy "közös történet". A Mastercard például az Év bankja díján belül idén először zöld kategóriában is elismerésben részesíti a pénzintézeteket - tájékoztatott. Ezen kívül a plasztik kártyák újrahasznosításával, szakmai önkéntes programmal, lokális faültetésekkel és otthoni tippeket adó zöld kézikönyvvel tesznek még a környezetért - fűzte hozzá.

A fenntarthatóság elterjesztése széles körben kitartó munkát igényel, hosszadalmas folyamat, akárcsak az érintésmentes fizetés elterjedése volt

- jegyezte meg végül Eölyüs Endre.

Újságírói kérdésre Csányi Péter elmondta, hogy a járvány hatására megváltozott szokások miatt fiókbezárást nem terveznek, az ügyféligények alapján azonban egyes egységek szerepe változhat. Mára 1,5 millióra nőtt a mobilbankot használók száma a pénzintézetnél, tapasztalataik szerint az idősebb generációból is sokan vannak jelen a felületen - tette hozzá.

Eölyüs Endre szintén újságírói kérdésre a járvány hatására bekövetkezett változásokról beszélve úgy fogalmazott: hosszú éveket ugrott előre az e-kereskedelem és a kártyás fizetés a lezárások eredményeképpen. Arra is kitért, hogy az új felhasználók nagy arányban választják továbbra is az online megoldásokat.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×