Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
lakásfelújítás, házfelújítás

Otthonfelújítás: ennyi lehet a havi törlesztő a maximális hitel esetén

Az egyes ajánlatok hasonlóak, azonban találni közöttük különbségeket.

Már hét banknál igényelhető az állami támogatású otthonfelújítási hitel, ami azoknak segíthet elsősorban, akik nem rendelkeznek elegendő saját megtakarítással, így az otthonfelújítási támogatás „ajándék” millióit nem tudnák egyébként kihasználni. Az otthonfelújítási támogatás keretében az állam bizonyos munkálatok költségeinek felét, maximum 3 millió forintot utólag visszafizet a benyújtott számlák alapján – emlékeztet a Bankmonitor.hu.

Az új hitellel legfeljebb 6 millió forint igényelhető, amivel optimális esetben kihasználható a 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás, míg a futamidő maximálisan 10 év lehet. A támogatott otthonfelújítási hitelekben közös, hogy

a kamat nem haladhatja meg a 3 százalékot, illetve a bankok nem számolhatnak fel a hitel felvételéhez kapcsolódó költségeket

(például folyósítási vagy hitelbírálati díjat), de például a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, a tulajdoni lap kikérése és a jelzálogjog bejegyzése már kiadással járhat – hívják föl a figyelmet.

Mivel egyes bankok az előbbi díjak egy részét elengedik, illetve utólag megtérítik, változó, hogy mekkora saját erő szükséges a hitel felvételéhez. Ugyanakkor a hitelhez szükséges bankszámla költségeiben is vannak különbségek, ami valahol ingyenes, máshol havi 206–371 forint kiadást jelent az adósok számára. (Tíz éves futamidő esetén 24 700–44 500 forint.)

A Magyar Államkincstár által folyósított otthonfelújítási támogatás összege automatikusan csökkenti a fennálló tőketartozást, és bár ennek nincs költsége, amennyiben önerőből törlesztenénk elő a hitelünket, azért már díjat számolhatnak fel.

Az előtörlesztési díj a befizetett összeg 1–2 százaléka lehet, ami 3 millió forint esetében 30–60 ezer forint kiadást jelent.

Akkor lehet ez különösen érdekes, ha a hitel felvételét követően valaki mégsem kapja meg az otthonfelújítási támogatást, vagy megkapja, de annak összege nem éri el a felvett kölcsön összegének 25 százalékát. Ekkor ugyanis az addig igénybe vett kamattátogatást egy összegben vissza kell fizetni, valamint a kölcsön piacú kamatozású hitellé alakul át, ami miatt érdemes lehet idő előtt visszafizetni a tartozást.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×