INFORÁDIÓ
2021. február 25. csütörtök
Géza

szijjártó péter

autóipar

beruházás

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Chervon Group miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. október 19-én.

12 milliárdos beruházásokat jelentett be Szijjártó Péter

Infostart / MTI

Két nagy amerikai autóipari vállalat, a BorgWarner Oroszlányban és a Jabil Tiszaújvárosban fejleszt.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a BorgWarner egyik beruházása 6,6 milliárd forintot, a másik 4,3 milliárd forintot tesz ki, a Jabil pedig több mint 1 milliárd forint értékben valósít meg beruházást.

A két vállalat a beruházásokkal 5300 munkahelyet véd meg és több mint 200 új munkahelyet hoz létre - tette hozzá.

A fejlesztésekhez a kormány 4,4 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást biztosít

Szijjártó Péter ismertette: a BorgWarner a világon a 25. legnagyobb első körös autóipari beszállítónak számít, a világ 26 országában 109 gyárral van jelen, majdnem 30 ezer embert foglalkoztat. A vállalat Oroszlányban a benzinmotorokhoz gyártott turbó feltöltők gyártási kapacitását növeli meg, emellett új termékeket is elkezd gyártani.

A Jabil, amely a világ első számú elektronikai vállalatainak a beszállítója, 31 országban, száz helyszínen, 260 ezer embernek ad munkát, most az elektromos autóipar előre törésére tekintettel az elektromos autók motorjaiban az akkumulátor cellák töltési funkciójához szükséges eszközöket és vezérléshez szükséges eszközöket gyárt majd - mondta.

A miniszter szerint mindkét vállalat beruházása a magyar autóipar teljesítményét növeli, ezáltal Magyarország megerősíti a pozícióját nemcsak az európai, hanem a globális autóiparban. Magyarországon az autóipar adja a teljes ipari teljesítmény 30 százalékát, tehát minden olyan beruházás, amely az autóiparban valósul meg a magyar nemzetgazdaságot összességében is erősíti - jegyezte meg.

Az eseményen elhangzott, hogy a beruházások a versenyképesség-növelő támogatási programban valósulhatnak meg. Ez az Európai Bizottság azon döntésen alapszik, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy saját költségvetésük terhére támogatást nyújtsanak a vállalkozásoknak a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozására. A nagyvállalati kompenzációs program keretében vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhetnek azon vállalkozások, amelyek vállalják, hogy beruházásaikkal a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018