Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.49
bux:
122150.75
2026. január 16. péntek Gusztáv

Háromszáz embert venne fel a Magyar Posta

Háromszáz ember hiányzik a Magyar Postától, elsősorban kézbesítőt és postai ügyintézőt keresnek.

A Magyar Posta is megérzi a munkaerőhiányt, jelenleg is 300 embert tudnának azonnal felvenni - tájékoztatta a cég az mfor.hu-t. A társaságnál összesen több mint 29 ezer ember dolgozik.

Hirdetnek médiumokban, közösségi oldalakon, sőt a postákon közvetlenül plakátok kihelyezésével is igyekeznek feltölteni a hiányzó pozíciókat. A legtöbb betöltetlen állás a fővárosban és környékén, illetve a nyugati határ menti településeken van, ami pedig a munkaköröket illeti, főként kézbesítőket, postai ügyintézőket és csomagfeldolgozó munkatársakat keresnek.

A toborzás mellett a kialakult munkaerőhiányt túlórákkal, helyettesítéssel és munkaerő-átirányítással próbálják megoldani.

Az ugyanakkor pozitív fejlemény, hogy sikerült némileg mérsékelni a munkaerő elvándorlását. Ez részben a bevezetett intézkedéseknek és a tavalyi béremeléseknek is köszönhető. A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében 2017 és 2019 között összesen 32 százalékkal nő a postai alkalmazottak bére.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×