Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Meglepő jóslat a fényképezőgépekről

Meglepő jóslat a fényképezőgépekről

Egy-két éven belül teljesen eltűnhetnek az áruházakból a kompakt fényképezőgépek – közölte a GfK piackutató kereskedelmi és technológia területvezetője. Ennek oka az egyre fejlettebb mobiltelefonok terjedése. Sztupár Andrea szerint a tükörreflexes kamerákat azonban egyelőre nem érinti a folyamat.

2015 végére az okostelefonok a bennük lévő technikai forradalmak miatt elég jelentősen kiszorították a fényképezőgépeket a magyar piacról – jelentette ki a területvezető.

„A digitális fényképezőgépeknek az összértékesítésből 3 százalékuk maradt, amihez további egy százalékkal járulnak hozzá a tükörreflexes fényképezőgépek” - ismertette Sztupár Andrea.

A vezető úgy véli, a kompakt gépek valószínűleg egy-két éven belül teljes mértékben el fognak tűnni, a területet bekebelezik az okostelefonok.

„Ezt erősíti az a tény is, hogy a gyártók egyre inkább szállnak ki ebből a szegmensből. Azok a gyártók, akik korábban elég nagy számban értékesítettek fényképezőgépeket, most

a cserélhető objektíves vagy a tükörreflexes gépek értékesítése irányába mennek”

- mondta a GfK kereskedelmi és technológia terület vezetője.

Úgy véli, bár a felső kategóriás fényképezőgépek piaca egy elég kicsi szegmens, a magyar lakosság egy része igenis áldoz arra, hogy jó minőségű fényképeket készítsen.

Meglepő jóslat a fényképezőgépekről

„A 14 megapixel feletti tartományban egy tükörreflexes gép még elég jelentős konkurenciája az okostelefonoknak, ezért

a komolyabb kategóriában még hosszú éveken keresztül lesz relevanciája a fényképezőgépeknek”

- fogalmazott a GfK kereskedelmi és technológia terület vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×