eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

MFB Pontok nyílnak az egész országban

Kecskeméten átadták az első MFB Pontot, az európai uniós visszatérítendő pénzügyi eszköz források közvetítésére kialakított hálózat első elemét. A Miniszterelnökség államtitkára szerint év végére akár 650 ilyen pont segítheti a vállalkozásokat.

„Született egy olyan döntés 2014-ben az új kormány megalakulásakor, hogy az uniós forrásokat a 2014-20-as periódusban más rendszerben fogja közvetíteni, olyan közvetítők segítségét veszik igénybe, akik jól átlátható módon, prudens módon és jól szabályozottan, koordináltan működnek. Evidens volt, hogy itt hitelintézetekről, pénzintézetekről beszélünk” - számolt be Németh Lászlóné.

"A másik nagyon fontos, ugyanekkor született döntés volt az, hogy az egészet a Magyar Fejlesztési Bank koordinálja. A Magyar Fejlesztési Banknak hálózata nincs. A két dolgot kapcsoltuk össze, amikor azt mondtuk, hogy megpróbáljuk. Így is volt az első pályázati kiírásunk, amire a mostani konzorcium tagjai jelentkeztek. Egy olyan rendszert akarunk kiépíteni, ami az országban első körben 445, de terveink szerint év végére akár 650 helyen is elérhetővé teszik ezeket a hiteltermékeket" - folytatta az államtitkár.

„Összességében 630 milliárd forintos keretből biztosítunk visszatérítendő forrásokat. Ebből mostantól elérhetővé válik egy 44 milliárdos keret kis- és középvállalkozások támogatására 15 éves futamidőre. 0-20 százalékos kamatozású, könnyen, egyszerűsített módon igénybe vehető az összeg csaknem minden településen” - közölte.

Miniszterelnökség államtitkára elmondta, hogy reményeik szerint az első 44 milliárdos most meghirdetett hitelcsomag nagyon gyorsan el fog kelni, de természetesen folyamatosan dolgoznak a további termékek kialakításán is.

„A távlati, nagy cél – ami független az egyes hiteltermékektől –, hogy nagyon rövid időn belül – másfél éven belül – az összes rendelkezésünkre álló uniós forrást felhasználjuk függetlenül attól, hogy visszatérítendő vagy vissza nem térítendőről beszélünk” - hangsúlyozta.

„A következő termék várhatóan egy kombi termék lesz, ami alatt azt kell érteni, hogy lesz visszatérítendő és vissza nem térítendő lába – ezen most dolgozunk az NGM-mel együttműködve. Lesznek garanciatermékeink, és megkezdtük egy szintén nulla százalékos hiteltermék kidolgozását is, amely a társasházak, családi házak, lakóközösségek energiahatékonysági ügyeinek támogatását célozza. Ez még menet közben van, ezért ennek a pontos részleteiről még nem tudok beszélni, de hamarosan ez is meg fog jelenni” - ismertette Németh Lászlóné.

A nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár közölte, a 44 milliárdos hitelkerettel elsősorban a kis- és középvállalkozásokat, mikrovállalkozásokat célozzák meg.

„Mivel az a hitelösszeg, amit fel tudnak, fel mernek venni a vállalkozások, nem milliárdos nagyságrendű, ezért úgy gondolom, hogy ha ők megértik az üzenetünket, hogy ez igazán nekik szól, akkor jelentős számú céget tudunk megtámogatni ebből az összegből” - fogalmazott Németh Lászlóné.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×