Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Egyre kisebb lakást vehetünk a pénzünkből

Kevesebbet ért a fizetésünk az ingatlanpiacon tavaly, mint az azt megelőző évben. Bár az elmúlt évben 3 százalékkal növekedett az átlag nettó jövedelem, az ingatlanárakban azonban sokkal nagyobb arányú, csaknem ötszörös mértékű volt az emelkedés - derül ki az Otthontérkép legfrissebb elemzéséből.

Ismét kisebb lakást vehetünk a pénzünkből – derül ki az Otthontérkép szakértői által készített felmérés eredményeiből.

Átlagosan 13,8 százalékkal nőtt a lakások értékesítési ára tavaly az országban, míg a nettó bérekben mindössze 3 százalékos emelkedés volt – összegezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos adatait az Otthontérkép szakértői. Így érezhetően kisebb lakást vásárolhattunk egyhavi fizetésünkből 2015-ben, mint 2014-ben.

Egyre kisebb lakást vehetünk a pénzünkből

„Az immár két éve tartó hazai lakáspiaci áremelkedés – ami először Budapest belvárosában érződött, majd egyre kijjebb gyűrűzve mára elérte a legtöbb magyar nagyvárost is – nem csak a kínálati árakban és a félhivatalos statisztikákban, hanem a lehető leghivatalosabb forrás, az adóhivatal adataiból is látványosan visszaköszön - mondta Ditróy Gergely az Otthontérkép vezető elemzője.

„A bázis – vagyis az induló árszint – alacsony, így akár 10, akár 20 százalékos növekedésről van szó (ez egy korábban 15 milliós ingatlan esetében hozzávetőleg 17-18 milliós új vételárat jelent), még mindig nem beszélhetünk igazán 'elszállt' árakról, főleg akkor nem, ha a hazai lakásárak színvonalát összehasonlítjuk a szomszédos országokéval” - véli a vezető elemző.

A hazai lakásárak nem hogy a cseh vagy a szlovén (ahol közel dupla az átlagos négyzetméterár), de még a szlovák és a horvát árakkal sem versenyeznek.

A mi szintünk ma még Románia.

A helyzet azonban kettős, hiszen míg a felkapottabb városokban, környékeken és lakástípusoknál valóban érdemi áremelkedés tapasztalható, addig a kisvárosokban és a vidéki települések egy jelentős részén továbbra sem látható az érdemi élénkülés. Akár az árakat, akár az értékesíthetőséget vizsgáljuk, az itt található ingatlanok és tulajdonosaik számára még a 2015-ös év sem jelentett igazi fordulatot – fogalmaznak az elemzésben.

Pozitív kilátások

„A kilátások azonban összességében pozitívak: a lakáspiacon beinduló új fejlesztések – csak idén több ezer ingatlan fejlesztésének elindítása várható országszerte - további általános árszint-növekedést gerjesztenek. A kisebb vidéki településeken viszont az új csok-os családi házat építők tovább nehezíthetik az egyébként is nehezebben éledező ingatlanállomány értékesíthetőségét. Ami viszont minden vásárló számára örömteli, hogy a fizetésünk még 2015-ben is sokkal többet ért a lakáspiacon, mint 5-6 évvel ezelőtt”- részletezte az Otthontérkép vezető elemzője.

Budapest a legdrágább

„A legdrágábban Budapesten cseréltek gazdát az ingatlanok, átlagosan 274 ezer Ft/négyzetméteres áron. Ezt követi Győr-Moson-Sopron és Pest megye. A legalacsonyabb összeget (kevesebb mint 85 ezer forintot) Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében kellett fizetni egy négyzetméter otthonért” – mondta Fodor Szabolcs, az Otthontérkép elemzője.

Az ingatlanárak emelkedése leginkább a fővárost érintette, itt ugyanis 2014-hez képest minden kerületben legalább 15 százalékkal nőttek a négyzetméterárak. A legdrágább kerületnek az V. és a II. kerület bizonyult, ahol több mint 400 ezer forintos négyzetméterárakkal találkozhatunk. A legolcsóbb városrészek a XXIII. és a XXI. kerület, ahol valamivel több mint 170 ezer Ft/négyzetméteres árral lehetett kalkulálni.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×