"Mindig a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban kell megfogalmaznia a méhészeti ágazatnak azokat a fejlesztési igényeket, amelyeket a következő időszakban meg kívánnak valósítani. Nagyon sok tanulságot levonva a 2013-16-os időszak eredményeiből alkották meg a szakemberek, az Országos Méhészeti Egyesület vezetői, illetve a minisztérium szakemberei az új Magyar Méhészeti Nemzeti Programot" - idézte fel Nagy István.
Kiemelte, hogy a legfontosabb újdonság az új programban, hogy a minőségi változásokat kell előtérbe helyezni, és mindazon technológiai fejlesztéseket kell támogatni, amelyeket a minőségi változások indukálnak.
Hangsúlyozta: fontos, hogy a szükséges eszközök megfeleljenek az élelmiszerbiztonsági követelményeknek. Ez a különböző mézhamisítások, keverések, a fogyasztók megtévesztése miatt kiemelten fontos feladat.
"Emellett az is lényeges, hogy új belföldi és export piacokat tudjunk szerezni, a feldolgozottsági szintet fokozzuk, és hogy a szavatoltság és a nyomonkövethetőség szabályait betartsák" - tette hozzá.
"Kiemelten kell kezelni azokat a jogcímeket, amelyek összességében a minőségi elmozdulás irányába mutatnak. Így figyelni kell az elméleti ismeretterjesztésre, a korszerű élelmiszerbiztonsági feltételeknek megfelelő mézkinyerési és kiszerelési eszközökre, a méhek kártevő és kórokozó elleni engedélyezett védekezési módjaira. Valamint biztosítani kell a hatékony vándorláshoz és az irányított megporzáshoz, a magasabb jövedelemtermelő képességhez szükséges eszközöket. Emellett kiemelt témakör még a minőségi, genetikai alapokkal rendelkező szaporítóanyag-használat, a kutatásfejlesztés, a piacmonitoring és a termékfejlesztés" - mondta a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára.
"Nagyon remélem, hogy ezek az intézkedések jól illeszkednek majd a mezőgazdasági, erdészeti és vidékfejlesztési előírásokhoz. Így minden olyan szabályt, a biodiverzitásra irányul elvárást, a szántóföldi növénytermesztés és a kertészet minél szélesebb körű megporzásra való igényét, valamint a méz és egyéb méhészeti termékeknek a rövid ellátási láncban - a falusi turizmusban - való megjelenését is tudjuk szolgálni" - fogalmazott Nagy István.
"Ez ugyanis nem egy önálló ágazat, szervesen ki van szolgáltatva a környezeti igényeknek. A méhészeti termelésünk 70 százaléka külső tényezőktől függ, és csak a 30 százalék az, ami a méhészeti tevékenységtől függ" - magyarázta.
Közölte, hogy a Magyar Méhészeti Programot 2016. március 15-ig be kell nyújtani az Európai Bizottsághoz, ahol notifikálják. Így május végére, június elejére elkészülhet.
Hanganyag: Panulin Ildikó








