"2014 már önmagában rekordév volt, 85 millió eurónyi borkivitelünk volt, a 2015 első félévi adatok is nagyon ígéretesek, ugyanis mennyiségben 5,2 százalékkal, értékben pedig 9,2 százalékkal adtunk el többet, mint az előző év első hat hónapjában. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a mennyiség, hanem átlagár is nőtt. Sajnos ez még mindig messze elmarad az osztrák borokétól. Mi 1,1-1,2 euró átlagárral tudjuk exportálni literenként a bort, az osztrák kollégák pedig messze 2 euró fölött" - mondta a Lidl Borexpóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese.
Szabó László kiemelte: "mindenképpen az lenne a cél, hogy ne mennyiségben, hanem minőségben és presztízsben tudjunk nőni. Erre az ilyen események, mint a Lidl Borexpója, kiválóak. Õk itt több száz borásztól hétszáz bort kóstoltatnak meg, egyrészt ők is kiválasztják azokat a borokat, amelyek a magyar polcokra fognak kerülni, másrészt több ország - Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Románia, Németország, Egyesült Királyság, Horvátország - beszerzői is itt vannak, akik kiválogatják azokat a borokat, amelyek a piacaik ízlésének megfelelnek. Van, ahol a bikavér a legnépszerűbb, máshol a félédes borokat szeretik, van, ahol kifejezetten az aszúra mennek rá, de a furmint is egyre nagyobb teret nyer, nagyon népszerűek a magyar kékfrankosok."
A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese szerint a közép- és hosszú távú cél az lenne, hogy emelkedjen a bor értéke. "A vásárlók ne csupán az olcsó árat nézzék, hanem azt is, hogy milyen minőséget képvisel. Szerencsére egy ilyen versenyen mindenkinek egyenlő esélyei vannak, komoly sommelier-ék, bormesterek is vannak a zsűriben, de azt is látni kell, hogy az európai beszerzők nagyon pontosan tudják, mire van szükségük. Meghallgatják az itteni szakemberek tanácsait, de tudják, mit szeretnének. Az igények piaconként változnak, ezért jó, hogy a magyar paletta nagyon színes. Nem kell szégyenkeznünk, van elegendő borunk, de a presztízsét, árát kell emelni a magyar bornak" - hangsúlyozta Szabó László.
Németország a legnagyobb piacunk, utána Csehország, Egyesült Királyság, Szlovákia és Lengyelország jön, ez az öt célpiac a teljes export értékének 64 százalékát adja ki - tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszter-helyettese.
Hanganyag: Panulin Ildikó