eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megtévesztő tájékoztatás miatt bírságolt a GVH

Megtévesztette a fogyasztókat az üdülési jogok eladásával kapcsolatos ajánlatával az Online Resorts International Kft. és az Online Resorts Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint, a jogsértésért a két társaságra 3,35 millió, illetve 10 millió forint bírságot szabtak ki.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott tájékoztatás szerint a GVH megállapította: a jelenleg kényszertörlési eljárás alatt lévő Online Resorts International Kft. 2013 áprilisától, az Online Resorts Kft. pedig már 2012 májusától valótlanul sugallták a szállásajánlataikat igénybe vevő, erre velük szerződést is kötő fogyasztóknak szóbeli tájékoztatásaikban, hogy meglévő üdülési jogukat értékesítik.

A vállalkozások kizárólag szóban tájékoztatták az érdeklődőket, és céljuk ígéretük ellenére kizárólag az volt, hogy saját ajánlataikat értékesítsék a telefonos megkeresést követő rendezvényeken. A régi üdülési jogot egyetlen ismert esetben sem adták el - ismertette közleményében a versenyhivatal.

A GVH súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett, hogy a vállalkozások teljes kereskedelmi gyakorlata valótlan tájékoztatáson alapult és egyetlen esetben sem értékesítették a fogyasztók meglévő üdülési jogát.

A GVH emlékeztetett, tavaly is több versenyfelügyeleti eljárást indítottak az üdülési jog továbbértékesítésével kapcsolatos üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára. A versenyhivatal ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján olvasható.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×