Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Tőzsde - Mérsékelt gyengülés várható Európában

A keddi erősödés után szerdán várhatóan megtorpannak a nyugat-európai piacok.

Londoni elemzők szerint a határidős indexek azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 0,3 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,2 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,4 százalékkal csökken a nyitásban.

A befektetők körében ismét erősödtek az aggodalmak a világgazdaság növekedési kilátásait illetően, és teret nyertek azok a vélemények is, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esetleg már az idén rászánja magát a nullához közeli irányadó kamat emelésére.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a vártnak megfelelően rontotta a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését, de az euróövezet idei kilátásait nem látja rosszabbnak. Egyenesen a növekedés gyorsulását várja a német Ifo gazdaságkutató intézet, a francia és az olasz statisztikai hivatal, közös előrejelzésük szerint az euróövezet növekedése az idén eléri az 1,6 százalékot a korábban prognosztizált 1,4 százalékkal szemben.

Még egy-két napja is az volt az uralkodó vélemény, hogy a vártnál kedvezőtlenebb amerikai munkaerőpiaci adatok kizárják, hogy a Fed ebben a hónapban kamatot emeljen, a decemberi emelést pedig legalábbis kétségessé teszik. Az alacsony kamatkörnyezetben pedig vonzó befektetési eszköz a részvény, mert a bankbetétek és a kötvények jóformán nem biztosítanak hozamot. Kedden azonban John Williams, a Fed San Francisco-i tagbankjának elnöke úgy nyilatkozott, hogy ha a dolgok a jelenlegi pályán haladnak tovább, akkor "2015 lesz az az év, amikor megkezdődhet a monetáris politika normalizálása", azaz a kamatemelés.

Az európai piacok szerdán elsősorban Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök európai parlamenti felszólalására, a német és brit ipari termelési adatokra és a Volkswagen-ügy fejleményeire figyelnek.

Kedden nyereséggel zártak a vezető európai tőzsdék. Az FTSE-100 0,43 százalékkal, a DAX-30 0,90 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,95 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,93 százalékkal ment feljebb.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×