Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.91
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Digitálisan elérhetők lesznek a társasházak alaprajzai

Digitálisan is elérhetővé válnak novembertől az ügyfélkapun keresztül a társasházak és szövetkezeti házak alaprajzai és ügyiratai, a fejlesztés az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) révén elnyert 1 milliárd 491 millió forintból valósul meg - jelentette be Fekete Gábor, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) főigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte: a fejlesztés célja a digitális földhivatal kiépítése és ehhez kapcsolódóan az ügyfélközpontú földhivatali ügyintézés kialakítása. Az intézet még 2012-ban kapta meg az európai uniós vissza nem térítendő támogatást, a digitális alaprajzok interneten keresztüli 24 órás elérhetősége, vagyis röviden a DALNET24 projekt kivitelezésére - tette hozzá.

Szilvay Gergely, a FÖMI földügyi igazgatója elmondta, hogy az intézmény a DALNET24 segítségével kívánja digitális ingatlan nyilvántartási okiratárrá alakítani a jelenleg még analóg módon működő rendszerét. Megjegyezte: azért választották ezt az ügytípust, mert a társasház- és szövetkezeti-ház ügyeljárás szinte minden állampolgárt érinthet élete során, emellett a kis- és középvállalkozók, beruházók, közműcégek és az államigazgatás több szereplője is a különböző eljárásokban közvetlen vagy közvetett kapcsolatban áll ezen ügytípussal.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×