eur:
393.16
usd:
368.4
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Az orosz GDP 1,5 százalékkal csökkent januárban

Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,5 százalékkal csökkent januárban éves szinten az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium adatai szerint.

Decemberben a gazdaság még 0,2 százalékkal nőtt.

Az orosz statisztikai hivatal nem végleges adatai szerint tavaly 0,6 százalék volt a GDP-bővülés.

Kirill Tremasov, a minisztérium szóvivője azt mondta, hogy "az az orosz gazdaságnak 2-3 negyedévre lesz szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon a megváltozott új külső és belső feltételekhez".

A minisztérium várakozása szerint a gazdaság 3 százalékkal zsugorodik az idén, számos elemző szerint azonban ez egy meglehetősen visszafogott várakozás, ténylegesen az 5 százalékhoz áll majd közelebb a gazdaság visszaesése.

Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×