Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Feljelentést tett a Tej Terméktanács

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) adó- és költségvetési csalás feltételezett elkövetésének gyanújával, a One Euro Market Kft.-nél tapasztalt kereskedelmi gyakorlat miatt.

Erről Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója tájékoztatta szerdán az MTI-t. Elmondta: a szóban forgó termék, a One Euro Market Kft. budapesti és vidéki boltjaiban kapható és a cég akciós újságjának címlapján is szereplő Szlovákiából származó 1,5 százalékos zsírtartalmú ultrapasztőrözött (UHT) tej. A tej fogyasztói ára csupán literenként 145 forint.

Ez utóbbi tény pedig felveti annak lehetőségét, hogy az előállítás vagy a kereskedelmi forgalmazás során valamely gazdasági szereplő nem fizette meg az általános forgalmi adót (áfa). A nyers tej ára ugyanis Magyarországon és Szlovákiában is gyakorlatilag azonos, 102-103 forint literenként. Így a One Euro Market Kft. üzleteiben literenként 145 forintért kapható UHT-tej fogyasztói ára irreálisan alacsony. A tej átadási ára ugyanis magasabb a fogyasztói árnál a Tej Terméktanács számításai szerint.

Az elmúlt évben a magyar kiskereskedelmi forgalomban piacra került - tisztességesen, szakmailag helyesen, az adót megfizetve, élelmiszerbiztonságilag szabályosan készült - 1,5 százalékos zsírtartalmú (import vagy hazai) UHT-tejek fogyasztói ára jellemzően literenként 165-169 forint fölött kezdődött. Ez vonatkozik ugyanezen gyártó - máshol kapható - ugyanilyen márkájú tejtermékére is.

Az alapanyag (nyerstej) ár különbsége sem indokolja ezt a fogyasztói árat, mivel az EU Bizottság által közzétett hivatalos nyerstejárak sem különböznek Magyarországon és Szlovákiában. A tejek pedig gyakorlatilag teljesen azonos feldolgozói technológiával készülnek. A terméktanács, illetve tagvállalatainak saját felmérései alapján Szlovákiában ugyanezen tej, illetve más 1,5 százalékos zsírtartalmú UHT-tejek fogyasztói ára is jóval magasabb, mint a terméktanács bejelentésének tárgyát képező terméké - mondta az ügyvezető igazgató.

Harcz Zoltán hozzátette: a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács azért tette a bejelentését az ügyben, mivel elkötelezett a magyar tejágazat fejlődése, a magyar tejpiaci szereplők eredményes működése, a tejtermelésből és tejfeldolgozásból élő valamennyi gazdálkodó, munkavállaló és a fogyasztók érdekeinek védelme iránt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×