Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Meddig zuhanhat a forint?

Idei leggyengébb árfolyamát érte el a forint kedden délután, amikor az eurót 315,89 forinton jegyezték. Szerda reggelre alig változott a forint árfolyama. Az eurót szerdán reggel hét óra előtt 315,43 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, szemben a kedd esti 315,56 forinttal.

A forint kedden egy időre átlépte a 315,9-es szintet is, amivel két és féléves mélypontjára került.

A Portfolio azt írja: a gyengülés igen hirtelen jött délután két óra körül, ami mögött az állhat, hogy jelentős pozíciókkal rendelkező kötvénytulajdonosok próbálnak kiszállni a magyar piacról, de ahhoz az túl vékony.

A gazdasági portál elemzése szerint, azzal, hogy áttört a 315,5-ös rendkívül fontos technikai szint a forint euróval szembeni árfolyamában, újabb technikai szinteket kell keresnünk, hogy választ tudjunk adni arra a kérdésre: meddig zuhanhat a forint.

A 315-315,5-ös szint rendkívül fontos technikai ellenállási zóna felfelé áttörésével egy új kereskedési tartomány nyílt meg az EUR/HUF számára (a 315,5-324 közötti zóna), amelyben utoljára 2,5 évvel ezelőtt járt a kurzus - írja a lap.

Hozzáteszik: ha ezen is átesne a forint, akkor a 320-as kerek pszichológiai szintre irányul majd a figyelem, majd a 2012 elején kialakult történelmi forintmélypont lehet a következő "megálló" 324 közelében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×