Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Indul a görögdinnye-ellenőrzés

A magyar dinnye július eleje óta kapható a hazai üzletekben, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek, így a görögdinnye ellenőrzésére.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: az ellenőrzések folyamatosak, s amikor felmerül annak a gyanúja, hogy nem magyar görögdinnyét árulnak, megteszik a szükséges lépéseket. Ez a termelők és a vásárlók érdekében történik, az üzletláncoktól pedig azt várják el, hogy a dinnyeszezonban csak magyar dinnyét áruljanak - emelte ki.

Közölte: a kistermelői piacokon és alkalmi árusítóhelyeken a hatóság elsősorban azokat a forgalmazókat ellenőrzi, akik magukat őstermelőként határozzák meg, de az áru nyomon követhetősége megkérdőjelezhető.

A felvásárlási árak alakulását is nyomon követik, s ha bármi probléma felmerülne, akkor a korábbi évekhez hasonlóan egyeztetnek a piaci szereplőkkel - mondta.

Kitért arra, hogy az ágazat a nemzeti dinnyeprogram elindítása óta megerősödött, 6 ezer hektáron termelnek görögdinnyét az országban. Hozzátette: a dinnyetermesztés az országban mintegy 10 ezer családnak nyújt megélhetést. A magyar görögdinnyét nemcsak bel-, hanem külföldön is keresik a vásárlók, a megtermelt dinnye közel felét külföldön adják el - fűzte hozzá.

A tárca hétfőn indult, a magyar görögdinnyét népszerűsítő kampányának célja, hogy a fogyasztók minél több magyar dinnyét vásároljanak. A hazai dinnye mindig frissebb, jobb ízű, mint az import - mondta. Szeretnék elérni, hogy a dinnyeszezon végére a termelők és a vásárlók is elégedettek legyenek.

Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) elnöke elmondta: az idén bőven lesz görögdinnye az országban, a jövő héttől az import dinnye aránya a piacon nulla százalékra csökken a korábban rendelt készletek kifutásával.

A sajtóanyag szerint dinnyét lékelni csak akkor lehet, ha rendelkezésre állnak az eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, illetve a kézmosáshoz a kellő feltételek.

Tavaly a dinnyeforgalmazás ellenőrzésekor közel 30 tonna jelöletlen, nem tisztázott eredetű dinnyét foglaltak le, és több mint 11 millió forint bírságot szabtak ki. A Nébih szakemberei több napon át végeztek ellenőrzést 2013 nyarán négy határátkelőhelynél, ahol a belépő szállítmányokat vizsgálták, azonban hatósági intézkedésre nem volt szükség - írták. Az ismétlődő ellenőrzések hatására nőtt a jogkövető magatartás, láthatóan több helyen már megfelelően jelölik a termékeket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×