Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Haltelepítés a Tisza-tóba

A tavalyi évhez hasonlóan, az idén is mintegy 40 millió forintot fordít a tározó halállományának pótlására és gyarapítására a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. - közölte a cég ügyvezető igazgatója.

Hegedűs Gábor tájékoztatása alapján a társaság az idei halgazdálkodási tervében rögzített ragadozóhal-telepítési kötelezettségét már teljesítette, húsvét napjaiban ugyanis mintegy 400 ezer előnevelt csukaivadékot telepítettek a Tisza-tó több pontján.

A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a ragadozók közül leginkább ez a hal szorul mesterséges állománybővítésre, míg a tóban ugyancsak fontos szerepet betöltő süllő és harcsa állománya stabil, ívási feltételeik pedig kedvezőbbek a csukáénál - tette hozzá.

Legközelebb 10 000 kilogramm kétnyaras pontyot helyeznek ki. A májusi, várhatóan egy-két időpontban történő telepítés kiemelt jelentőségű a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. és a horgászok számára, mert ezek a szállítmányok lesznek az elsők, amelyek a tározó őshonosnak számító, nagy genetikai változatosságú, ellenálló tőpontyok szaporításából származnak - húzta alá a vezető.

Emlékeztetett: ezt a hosszú távú programot 2012-ben indították el a feladatra kiírt pályázatot elnyert Aranyponty Zrt.-vel együttműködve.

A telepítések harmadik fordulójában, májustól augusztusig, több tételben és helyszínen, összesen 30 000 kilogramm háromnyaras, azaz fogható méretű ponty kerül majd a vízbe. Ezek egy részét még a faj fogási tilalmi ideje alatt kihelyezik - mondta az igazgató, aki szerint a példányonként átlagosan másfél-két kiló körüli, horogérett pontyok elsősorban a pecások sikerélményét garantálják a Tisza-tavi főszezon alatt.

Hegedűs Gábor jelezte: cégük az idén az elmúlt évihez hasonló összeget szán a telepítésre, így összességében várhatóan mintegy 40 millió forintot költ majd 2014-es halasítási programjának megvalósítására.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×