Infostart.hu
eur:
363.01
usd:
322.96
bux:
148015.44
2026. november 5. csütörtök Imre

Egyre többen nyernek pert az adóhatósággal szemben

Egyre több pert nyernek a cégek az adóhatósággal szemben, mára az esetek mintegy harmadában az adózóknak adnak igazat a bíróságok - közölte az EY legfrissebb magyarországi elemzése eredményeit.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég összesítése szerint az elmúlt hat évben folyamatosan növekedett a pernyertes adózók aránya: míg 2007-ben a bíróságok a perek 78 százalékában az adóhatóságnak adtak igazat, addig 2012-ben már 71 százalékra, a 2013. első félévében pedig 66,5 százalékra csökkent a helybenhagyó döntések aránya.

Hasonló a tendencia a másodfokú adóhatóság által lefolytatott jogorvoslati eljárások esetében is. Amíg 2006-ban még az ügyek közel 80 százalékában az elsőfokú határozatot helybenhagyó másodfokú döntés született, 2007-2011 között már ez az arány átlagosan csak 70 százalék volt. Tavaly pedig az adózók számára kedvező másodfokú döntések aránya tovább javult, 66,4 százalékra csökkent.

A cég megjegyzi: az adatok különösen kedvezőek annak fényében, hogy 2007 óta több mint másfélszeresére emelkedett az adóügyekben hozott ítéletek száma, ezért nemcsak százalékos arányában, hanem darabszámban is javulnak a mutatók.

"Elemzésünkből egyértelműen kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben mind a másodfokú adóhatósági eljárás (fellebbezés), mind a bírósági felülvizsgálat valódi jogorvoslatot jelent az adóügyekben" - fogalmazott Pásztor János, az EY adóperekkel foglalkozó menedzsere.

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Újraindulnak az amerikai fegyverek, alakul a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×