A részvénypiac forgalma 4,7 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője az MTI-nek elmondta: kivárás jellemezte a tőzsdéket a keddi kereskedésben, a magyar részvényindex sem mozdult el érdemben.
Kifejtette, hogy a múlt heti emelkedéssel fontos támasz fölé került a BUX, így a 18 000 pontos szint "visszatesztelése" esetén kedvező vételi lehetőségek adódhatnak. Némi gyengülést mutatott a hazai fizetőeszköz az euróval szemben.
Az euró-forint árfolyamról Varga Zoltán elmondta, hogy hosszú távon is kiemelt fontosságú szintek fogják közre a jegyzést: a 279-es, és a 283-as értéket érdemes figyelni. Amelyik szélső értéket áttöri az árfolyam, abba az irányba akár 7-9 forintos elmozdulás is jöhet néhány héten belül - emelte ki a szakértő.
Miszkuj Tünde, a Raiffeisen részvényértékesítési vezetője elmondta: alacsony volt a forgalom kedden a BÉT-en, szűk sávban mozogtak az árfolyamok, és a nagyobb papírok közül csak a Richterben volt aktívabb kereskedés.
A szakértő hozzátette: a nemzetközi piacokon sem voltak nagy árfolyammozgások.
A Mol ára nem változott, 18 000 forintot ért, 702,7 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,49 százalékkal 4030 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,28 százalékkal 387 forintra esett, forgalma 394,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 280 forinttal, 0,77 százalékkal 36 220 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 31,0 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17 055 forintra csökkent.
A BUMIX 1026,94 ponton zárt kedden, ez 3,15 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Ezeken a telefonokon hivatalosan belehallgathat a magánbeszélgetésekbe a Google programja