eur:
388.71
usd:
361.79
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Drámai helyzet: a világháború alatt is több lakás épült, mint most

Az idei év első háromnegyedében 8147 új lakás épült, 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 8869 volt, ami 35 százalékos csökkenés a 2010. január-szeptemberi adatokhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH lakásstatisztikai osztályának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: az 1933-as világválság idején épült utoljára ilyen kevés lakás Magyarországon.

A befejezett építkezések számának visszaesése az elmúlt negyedévekhez képest valamivel nagyobb, az új építési engedélyek számának csökkenése viszont az egy évvel korábbihoz viszonyítva kisebb mértékű - derül ki a KSH szerdán közzétett adataiból.

Az első háromnegyed évben a használatba vett lakások számát 9 százalékkal meghaladta a kiadott új lakásépítési engedélyek száma. A harmadik negyedévben az épített lakások száma 2562 volt, 118-cal több, mint a második negyedévben. A kiadott lakásépítési engedélyek száma azonban 487-tel 2992-re csökkent. A harmadik negyedévben 582 lakás szűnt meg, az előző negyedévben pedig 675.

A korábbi időszakhoz hasonlóan a lakásépítéseknek és az építési engedélyeknek több mint fele Közép-Magyarországon koncentrálódik. 2011 első három negyedévének folyamán használatba vett lakások száma a községekben esett vissza a legkisebb mértékben, 32 százalékkal. A megyei jogú városokban átlagos mértékű, 38 százalékos csökkenés következett be, Budapesten és a többi városban ennél nagyobb arányban, 40 illetve 41 százalékkal esett vissza a lakásépítés.

Ha az előző évhez hasonló tendenciák érvényesülnek - és semmi jel nem mutat arra, hogy ez ne így legyen -, akkor egy újabb lakásépítési csúcs lesz negatív értelemben - mondta az InfoRádiónak a KSH lakásstatisztikai osztályának vezetője.

Farkas János kiemelte, hogy az is elképzelhető, hogy a 15 ezret sem fogja elérni a lakásépítések száma. Erre csak 1933-ban és 1925-ben volt példa.

A világháború alatt, 1943-ban például majdnem 27 ezer lakás épült. A legtöbb a 70-es években épült: 1972-ben 90, 1975-ben majdnem 100 ezer lakást húztak fel.

Lejtmenet

Tovább folytatódik Budapesten az új lakásépítési engedélyek számának erős visszaesése. 2011. január-szeptemberi időszakban 62 százalékkal kevesebb építési engedélyt adtak ki a fővárosban, mint egy évvel korábban. A megyei jogú városokban és a többi városban 24 százalékos a kiadott engedélyek számának csökkenése. Továbbra is úgy tűnik - az első félév adataihoz hasonlóan -, hogy a községekben az építési kedv számottevően már nem fogy tovább, az új építési engedélyek száma mindössze 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában.

Az építtetői kör összetételét a vállalkozások szerepvállalásának további mérséklődése jellemzi, vállalkozások építették az új lakások 40 százalékát, egy évvel korábban még felét. Ezzel egyidejűleg a természetes személyek részaránya megnőtt, a lakások 58 százalékát a lakosság építtette az előző év azonos időszakának 49 százalékával szemben. Az önkormányzatok építtetői szerepvállalása továbbra is jelentéktelen, 1 százalék.

Az értékesítésre épített lakások aránya, 52-ről 42 százalékra csökkent, a saját használatra épített lakásoké ebből következően 47-ről 56 százalékra nőtt. Bérbeadásra a lakások 2 százaléka, egy évvel korábban 1 százaléka épült.

A lakásépítés kivitelezők szerinti megoszlása az előző időszakhoz képest változatlan: jogi személyiségű gazdasági társaságok a használatba vett lakások 55 százalékának voltak a kivitelezői, az egyéni vállalkozások a lakások 31 százalékát építették, 10 százalékuk pedig lakossági kivitelezésben készült el.

Az új lakóépületben létesült lakásokat tekintve 47-ről 55 százalékra nőtt a családi házban, 37-ről 39 százalékra a többszintes, többlakásos épületben épített lakások aránya. Lakóparkban 2 százalék épült, az egy évvel korábbi 9 százalékkal szemben.

Az építtetői kör és az építési forma változásával összhangban, az adott időszakban használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel nőtt, 100 négyzetméter volt. Az ennél nagyobb alapterületű lakások aránya 34 százalékról 41 százalékra emelkedett.

2011 első kilenc hónapjában 1573 lakás szűnt meg, szinte ugyanannyi, mint 2010 első három negyedévében. A megszűnés leggyakoribb oka most is a lakások avulása volt.

A vizsgált időszakban 387 üdülőegységet építettek, és 281 üdülőépületben 289 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett üdülőegységek száma 30 százalékkal, az engedélyezetteké 37 százalékkal esett vissza a múlt év első három negyedévéhez képest.

Az új üdülők átlagos alapterülete a tavalyi 78 négyzetméterről 73 négyzetméterre csökkent.

A kiadott új építési engedélyek alapján 5164 lakóépület és 3626 nem lakóépület építését tervezik. Ez a lakóépületek esetében 8 százalékos, a nem lakóépületeknél 5 százalékos visszaesés. A nem lakóépületek közül a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma 12, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 18 százalékkal csökkent, az ipari épületekre kiadott engedélyeké azonban 6 százalékkal nőtt.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×