Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Az egymillió forint feletti reálhozam sem lehetetlen

A postai kapacitás miatt húzódhat el a reálhozamok kézbesítése - mondta el az InfoRádió kérdésére az OTP Magánnyugdíjpénztár igazgatója. Nagy Csaba hozzátette: ők mintegy 60 milliárd forint reálhozamot utalnak a körülbelül 730 ezer tagjuknak.

Pontos menetrendünk van a reálhozamok kifizetésére, mert egyeztettünk a postával, hogy mely napokon tudunk utalni - mondta az InfoRádiónak az OTP Magánnyugdíjpénztár igazgatója, aki hozzátette: az első utalásokat július 26-án indítják el, de ez még csak teszt lesz. Igazából augusztus 1-jével fog "tömegével kizúdulni a reálhozam" a tagok számára.

Nagy Csaba kiemelte, hogy augusztus 19. az utolsó nap, amikor postai utalási tételek mennek ki, vagyis a tervek szerint augusztus 20-án befejeződik az utalási procedúra. Lesznek azonban késések, mert vannak olyan problémák, amelyekkel nem kalkuláltak a törvényalkotók.

A postai címre kért reálhozam-kifizetéseknél ugyanis kiderült, hogy a postának nincsen megállapodása például Ukrajnával, Haitival vagy Hongkonggal - ide nem tudják elküldeni a pénzt, és erre a problémára megoldást kell találni.

Az igazgató elmondta azt is, hogy az OTP 60 milliárd forintnyi reálhozamot fizet ki az állami rendszerbe áttérő 730 ezer egykori pénztártagnak. Lesznek olyanok (összesen 110-en), akik egymillió forint feletti összeget kapnak, de olyanok is, akiknek nincs reálhozamuk.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×