Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Nem lehet elég korán kezdeni a karácsonyi vásárt?

Bár még csak november első napjaiban járunk, néhány pionír áruházlánc polcain már hetek óta várnak minket a karácsonyi termékek. Úgy tűnik, az év végi vásárlási csúcsszezont nem lehet elég korán kezdeni.

2010-ben nagyobb év végi forgalomra számítanak a kereskedők a tavalyinál - derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség prognózisából. A szakmai szervezet optimistán tekint a jövőbe: az idei év második félévben megállt a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, növekedésnek indultak a reálkeresetek.

Közleményükben kiemelik, hogy a vásárlások mennyisége júliusban és augusztusban elérte az előző évi szintet. Ebben feltehetően szerepet játszik, hogy az ipari termelés már bővül, a reálkeresetek pedig 3,1 százalékkal emelkedtek.

Az OKSZ szerint számolni lehet azzal, hogy év végén a tavalyinál többet költenek a vásárlók az üzletekben az egy évvel korábbinál, mivel megállt a fogyasztás korábbi visszaesése. Tartós irányzatnak tekinthető az is, hogy a nagy áruterületek (élelmiszer szaküzletek, tartós cikkek, jármű) forgalma egyidejűleg élénkült.

A kedvező kilátások is segíthetik a kereskedelem élénkülését: 2011-ben a személyi jövedelemadó terhek várható csökkentése, valamint a cafeteria rendszer könnyítése a vásárlók eddigi óvatosságát a költekezésben enyhíthetik.

A korábbi évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a nagyjából novembertől december 24-ig tartó karácsonyi szezon az utolsó hetekben éri el csúcspontját. Tavaly év végén az üzletláncok arról számoltak be, hogy a vásárlások az utolsó hetekre, az utolsó hétre terelődtek. A karácsony előtti napokban rendre telt ház volt a hipermarketekben, de a plázákban is a megszokott zsúfoltsággal találkozhattunk. Gyakorlatilag a forgalom kétharmada december első három hetében realizálódott.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×