Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Magyarország élen jár Európában Szijjártó szerint

A miniszterelnök szóvivője szerint Magyarország élen jár Európában a változások tekintetében, hiszen csütörtökön az Európai Tanács ülésén olyan változások kerültek szóba, amelyek Magyarországon már elindultak.

Szijjártó Péter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján ezek céljai között említette a bürokrácia csökkentését, az átláthatóság növelését, illetve megteremtését, a pénzügyi szektor bevonását a közteherviselésbe, illetve a változások támogatásába, a munkahelyteremtést, a növekedést, valamint a kis- és középvállalkozások támogatását.

Orbán Viktor szóvivője az Európai Tanács csütörtöki ülésének következtetései közül kiemelte azt a pontot, amely szerint az Európai Tanács egyetért azzal, hogy a tagállamoknak be kell vezetniük a pénzügyi intézmények által fizetendő adók rendszerét.

Itt is "versenyelőnyben vagyunk", hiszen a kormányfő által bejelentett, 29 pontból álló első gazdasági akcióterv egyik intézkedése éppen arról szól, hogy a kabinet arra kéri a bankokat, biztosítótársaságokat és a pénzügyi lízingcégeket: az eddiginél nagyobb mértékben vegyék ki a részüket az új rendszer felépítéséből, a változások támogatásából, a közteherviselésből - mondta Szijjártó Péter.

A szóvivő szerint mindezek alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy óriási magyar versenyelőny van most Európában, amely előny "egyértelműen a politikában keresendő, hiszen az új, magyar politikai viszonyok, (...) amelyeket a választók egy nagyon komoly, kétharmados felhatalmazással állítottak elő", rugalmas, gyors, határozott és következetes kormányzati magatartást tesznek lehetővé.

Szijjártó Péter hozzátette, a magyarországi szakképzés reformja is éppen az olyan európai célok jegyében indul, mint hogy tíz százaléknál többen ne essenek ki az oktatási rendszerből.

A banki különadó bevezetésének időpontjával kapcsolatos újságírói kérdésre a miniszterelnök szóvivője azt mondta, a nemzetgazdasági miniszter vezetésével zajlanak a tárgyalások a bankokkal és azokkal a szereplőkkel, akiktől az eddigieknél nagyobb hozzájárulást kérnek. Megjegyezte, nincs olyan információja a Miniszterelnökségnek, amely azt mutatná, hogy idén ne lenne teljesíthető az a 200 milliárd forintos cél, amelyről Orbán Viktor beszélt a parlamentben.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×