Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.44
bux:
139963.73
2026. június 30. kedd Pál

A magyar ingatlanvásárló "önerőérzékeny"

Idén mindössze 24-26 ezer új lakás építése várható, holott az egészséges mérték 40 ezer lenne. Bár októberben új lakásvásárlási támogatást indít a kormány, ez csak egy szűk kört érint, legfeljebb a piac szerkezetét alakítja át azzal, hogy a lízing felé tolja a vásárlók érdeklődését - vélik a szakemberek.

A Lakásvásár Médiacsoport elnöke szerint az lenne az egészséges, ha évente legalább a lakásállomány 1 százaléka megújulna, azaz 40 ezer lakás épülne. Borsi László hozzátette: ezzel szemben idén mindössze 24-26 ezer új lakást adnak át, holott az elmúlt időszakban évente 32-34 ezer új lakás épült, sőt a csúcsot jelentő 2004-es évben 44 ezer.

Az elmúlt 20 évben a szám 1990-ben volt a legalacsonyabb, akkor 19 ezer lakás épült, de a mostani év is a legrosszabbak közé tartozik.

Csikós Balázs, az Elephant Holding igazgatója a legnagyobb problémának azt látja, hogy az állami támogatás, azaz a szocpol, valamint a kedvezményes hitelek megszüntetésével jelentősen lecsökkent a fizetőképes kereslet. Mint mondta, Magyarországon az emberek a lakásvásárlások szempontjából kevésbé árérzékenyek, sokkal inkább önerőérzékenyek.

Új lakást általában a fiatal, első lakását kereső párok vettek, akiknek szinte mindegy, hogy az ingatlan 15 vagy 20 millió forintba kerül, az azonban már számít, hogy 2 vagy 4 millió forintot kell-e letenniük önerőként.

Rámutatott arra is: egyre többen érdeklődnek a lakáslízing után. Ez a finanszírozási forma korábban nem jöhetett szóba azoknál, akik igényt tartottak valamilyen állami támogatásra, most azonban az emberek többsége ebbe a kategóriába tartozik.

A szektor képviselői az első kedvező változást a piacon jövő tavaszra teszik, az igazi fellendülést azonban 2011-re.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×