Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Felszámolás alatt a SkyEurope

Megkezdődhet a SkyEurope diszkont légitársaság felszámolása. A pozsonyi járási bíróság szeptember 4-én hozott erről szóló döntése ugyanis megjelent a csütörtöki szlovákiai Kereskedelmi Közlönyben, ami a hatályos szabályok szerint hivatalos feltétele a felszámolás megindításának. A járási bíróság egyben leállította a légitársaság mindenféle átszervezését is.

A bécsi bejegyzésű szlovák fapados légitársaság hitelezőinek csütörtöktől számítva 45 napjuk van arra, hogy megfogalmazzák követeléseiket a SkyEurope társasággal szemben.

"A SkyEurope vagyoni helyzete nem ismert, ezért első lépésként az illetékesek megpróbálják megállapítani, milyen a valóság" - közölte újságírókkal Emil Cerevka, aki a felszámolást felügyeli. Hozzátette: nem zárja ki, hogy akár több tízezer vagyoni kérelem is érkezhet.

"A SkyEurope több mint 280 ezer eladott repülőjegyet hagyott maga után. Több tíz millió euróval tartozott a repülőtereknek és más üzleti partnereknek. Mindezt fel kell mérni és az adatokat összegezni kell" - mondta Emil Cerevka.

A diszkont légitársaság augusztus utolsó napján állította le működését, mert azt nem tudta tovább finanszírozni, s áthidaló kölcsönt senki sem volt hajlandó nyújtani a cégnek.

A Hospodárské Noviny című cseh politikai-gazdasági lap értesülése szerint a SkyEurope ellen már két per is indult. Az egyiket az osztrák pénzügyi felügyelet (FMA) indította, mert szerinte eltitkolták a társaság katasztrofális pénzügyi helyzetét. A másik pert a pozsonyi Bizon and Partners ügyvédi iroda kezdeményezte a héten a kárvallott utasok egy csoportjának nevében.

A pozsonyi legfőbb ügyészség megerősítette, hogy a Bizon and Partners iroda kérelmét már megkapta. Azt kérik megvizsgálni, hogy a SkyEurope összeomlásában mennyiben játszott szerepet a csalás. Olyan gyanú merült fel ugyanis, hogy a 280 ezer eladott, ám a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyből befolyt összeg esetleg egy olasz bankban kötött ki egy magánszámlán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×