Infostart.hu
eur:
385.43
usd:
331.79
bux:
121613.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Támogatás energiafelhasználásra

Több mint 18 milliárd forintot csoportosított át a központi költségvetésen belül a lakossági energiafelhasználás szociális támogatására a kormány. A kabinet ebben az évben 62,8 milliárd forintot szánt erre a célra.

A parlament múlt év novemberében alkotott törvényt a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről, amelyben az energiaellátó és -kereskedő cégeknek 8 százalékos jövedelemadó megfizetését írta elő. A lakossági energiafelhasználás szociális támogatását jövedelemkategóriák alapján állapítják meg. Azok akik eddig nem, de most jogosultak lennének szociális támogatásra, vagy eddig nem igényelték, a kérvény beadását követő hónap első napjától kapják meg a támogatást.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×