Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.55
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Vérfürdő a tőzsdén: ötéves mélyponton a BUX

Tízezer pont alá került a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: 9.971,1 ponton áll 6,3 százalékos csökkenés után. Az irányadó papírok egész nap zuhannak, a MOL, az OTP és a Magyar Telekom részvényeinek ára is történelmi mélypontját érte el.

Ötéves mélypontra süllyedt a BUX, amely átlépte a pszichológiainak tekintette tízezres határt: 9.971,1 ponton áll 6,3 százalékos csökkenés után.

A MOL papírjainak értéke hat százalékkal, 8.525 forintos történelmi mélypontra zuhant. Az OTP részvényeinek zuhanása a nap folyamán többször is nagyobb volt tíz százaléknál, így ismét felfüggesztették pár percre a kereskedést.

A bankpapírok értéke 1.585 forrinton áll - ez is történelmi mélypont, és 12,4 százalékos csökkenést jelent.

A Magyar Telekom is járt 510 forintos történelmi mélyponton. A portfoli.hu szerint ez azzal magyarázható, hogy két kedvezőtlen elemzői vélemény is napvilágot látott ma reggel magyar részvényekről, a Goldman Sachs például 490 forintos célár mellett eladásra javasolja a Magyar Telekom részvényeit.

A Richter 5,2, az Egis 4,5 százalékkal esett.

Egy euróért 304,7, egy dollárért 241,41 forintot kellett fizetni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×