Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Két éve nem zárt ennyire alacsonyan a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20 ezer pont alatt zárt, amire utoljára két évvel ezelőtt volt példa.

A BUX 19.870 ponton állt záráskor, ami 221 ponttal, 1,1 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záró értékénél.

Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: viszonylag csöndes napot zárt a BÉT, a szokásosnál is alacsonyabb forgalom annak tudható be, hogy Amerikában nem volt kereskedés.

A szakértő szerint minden hír és impulzus nélkül gyengült a piac, de hasonlóan viselkedtek a főbb nyugat-európai és a régiós tőzsdék is.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×