Infostart.hu
eur:
365.56
usd:
321.08
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Évente 25 millió papírkétszázast rongyolunk el

Jócskán csökkent a vásárlóértéke a 200 forintos bankjegynek és évente 25 millió darabot kellett újragyártani - ezek voltak a fő indokok, ami alapján úgy döntött a Magyar Nemzeti Bank, hogy 200 forintos érmét bocsát ki 2009 első felében.

A 200 forintos bankjegyből 50 millió van forgalomban, a sokat használt bankók azonban átlagosan két évig bírják az igénybevételt. Épp ezért a Magyar Nemzeti Banknak évente nagyjából 25 milliót kellett előállíttatnia.

A jegybank ezért döntött a bankó fémpénzre cserélésre mellett, miután egy széleskörű társadalmi egyeztetésen vitatta meg a papírpénz kivonását a forgalomból - mondta az InfoRádióban Iglódy-Csató Judit, az MNB szóvivője.

A többi mellett a kereskedelmi érdekképviseleti szervek, az automatákat működtetők érdekképviseletei, a posta, a kereskedelmi bankok, a vakok és gyengén látók szövetsége, a fogyasztóvédelmi hatóság, valamint a versenyhivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének képviselői mondták el véleményüket az átállásról.

A nemzeti bank egy reprezentatív felmérést is végzett, sőt el is magyarázta az embereknek az átállás hasznát.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×