Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Meglepő húzásra készül a BMW

A 2023-as CES technológiai kiállításon derült ki.

A rendezvényen megszólalt Oliver Zipse, a vállalat vezetője is, aki élesen kritizálta az autók műszerfalát beborító képernyőket. Érvelése szerint ezek vezetés közben zavarják a sofőrt, így vagy a hatóságok fogják őket betiltani, vagy vásárlói nyomásra maguktól fognak eltűnni, mégpedig 10 éven belül - írta a Totalcar.

Természetesen a vezetőnek van alternatív megoldása, mégpedig a BMW saját head-up display rendszere. Zipse szerint azáltal, hogy minden fontos információt a szélvédőre vetítenek, a sofőrnek szinte soha nem kell a tekintetét levennie az útról.

Ilyen HUD-ok egyébként már régóta elérhetők egyes gyártók modelljeibe, leginkább a csúcskategóriában vagy borsos extraként, de úgy tűnik, a BMW minden eddiginél több információt vetítene ezekkel, száműzve a kijelzőket. Ennél többet egyelőre nem tudni, nyilvános koncepció még nincs, és csak annyi ismert, hogy az első ezzel szerelt BMW-modellek az évtized közepén érkezhetnek.

A Totalcar megjegyzi, hogy a bejelentés pikantériáját az adja, hogy az autógyártó legnagyobb konkurense, a Mercedes nemrég épp elköteleződött a kijelzők mellett.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Összeroppan Európa a brutális teher alatt – a jóléti állam forog kockán?

Összeroppan Európa a brutális teher alatt – a jóléti állam forog kockán?

Égető nyugdíjproblémával küzd Európa gazdasága, de a politikusok nemigen vállalják fel a felelősségteljes döntésekkel együtt járó népszerűtlenséget, inkább elodázzák a problémák megoldását – vezeti le egy friss, széles kitekintésű nyugdíjelemzés, amelyet a Financial Times hasábjain publikáltak a szerzők. Az alapprobléma lényege, hogy a 19-20. században létrejött nyugdíjrendszerek egészen más demográfiai helyzetben és más ellátási színvonalon működtek, mint a belőlük kifejlődött, ma már országonként akár több tízmillió ember elsődleges bevételi forrását biztosító modern nyugdíjrendszerek. Megoldást jelenthetne egy elsődlegesen tőkefedezeti pilléren nyugvó nyugdíjrendszerre való áttérés, amint azt Kanada sikeres példája mutatja, de Európában ennek most nincs politikai realitása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×